Az EU szankciókat készít elő Fehéroroszország ellen

tüntetés fehéroroszország

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét, és hamarosan szankciókat vezet be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőkszakért felelős személyek ellen - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők szerdai rendkívüli tanácskozása után.

Michel kifejtette, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfői "világos üzenetet" küldtek, amelyben kifejezték szolidaritásukat a fehérorosz néppel, és hangsúlyozta, a demonstrálók elleni atrocitások nem maradhatnak büntetlenül.

"A választások nem minősíthetők sem szabadnak, sem tisztességesnek, és a nemzetközi standardoknak sem felelnek meg" - közölte.

A tervezett szankciókról szólva elmondta, hogy ezek célzott intézkedések lesznek, amelyek nem a fehérorosz népet büntetik.

Rámutatott továbbá, hogy a válság, amelyen a volt szovjet tagköztársaság átmegy, nem geopolitikai, hanem elsősorban arról szól, hogy a fehérorosz népnek joga van ahhoz, hogy vezetőjét és jövőjét saját akarata alapján válassza meg. Emellett felszólított az erőszak bármely formájának elkerülésére és a tüntetőkkel szembeni visszaélések kivizsgálására.

A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetésével kapcsolatos kérdésre válaszolva Michel leszögezte, hogy a fehéroroszok jövőjéről nem dönthet sem Brüsszel, sem Moszkva, de fontos, hogy mindkét fél a válság békés megoldását támogassa.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról számolt be, hogy a brüsszeli testület 53 millió eurót fog átirányítani fehérorosz kormányzati szervektől a civil szervezetek és a hatósági brutalitás áldozatai felé, valamint a koronavírus-járvány elleni harcra.

"A szabadságért és demokráciáért harcoló fehéroroszok mellett állunk" - szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy az EU készen áll a fehéroroszországi demokratikus átmenet támogatására azáltal is, hogy elősegíti a párbeszédet a hatóságok és az ellenzék képviselői között, ha szükséges, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bevonásával.

Von der Leyen kiemelte ugyanakkor, hogy a demokratikus folyamatoknak az országon belül kell elindulniuk, továbbá aláhúzta, hogy az uniós szankciókat a lehető leghamarabb be kell vezetni.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt írta, hogy a korlátozásoknak az emberi jogok súlyos megsértését kell megtorolniuk, többek között az elkövetők esetleges külföldi javainak befagyasztásával. Hozzátette, hogy bármifajta külföldi beavatkozás elfogadhatatlan lenne, a változásokat demokratikus úton lehet csak elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?