Az EU eszközöket juttat Ukrajnának a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetések esetére

Kijev már kap fegyvereket NATO-tagállamoktól
Brüsszel |

Az Európai Unió orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket juttat Ukrajnának egyebek között a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetésekkel kapcsolatos népegészségügyi kockázatok kezelésére – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Az Európai Unió 300 ezer speciális védőruházatot, 5600 liter fertőtlenítőszert és fertőtlenítési műveletekhez szükséges 850 eszközt juttat Ukrajnának.

Mivel Ukrajnában a kórházaknak sürgősen orvosi felszerelésekre van szükségük, az EU betegmonitorokat, infúziós pumpákat és lélegeztetőgépeket, valamint az egészségügyi személyzet által használatos védőeszközöket, például maszkokat és köpenyeket is adományoz.

Az Európai Bizottság közleménye Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztost idézte, aki közölte: már úton vannak Ukrajna felé az orvosi felszerelések, valamint a vegyi, biológiai vagy nukleáris vészhelyzetek kezelésére szolgáló felszerelések. „Ukrajnában a kórházaknak és az egészségügyi dolgozóknak háborús körülmények között kell helyt állniuk, ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy ellássuk őket az életmentéshez szükséges eszközökkel” – fogalmazott.

Az összesen 11,3 millió euró (mintegy 4,5 milliárd forint) összegű támogatást a Romániában, Magyarországon, Svédországban, Németországban, Görögországban és Dániában tárolt uniós biztonsági készletekből juttatják el Ukrajnának – tette hozzá közleményében a brüsszeli testület.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?