Az EJEB arra kéri Oroszországot, hogy ne végezzen ki két halálra ítélt brit katonát

ukrán válság k

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön arra kérte Moszkvát, hogy ne végezzen ki két brit katonát, akiket az ukrajnai oroszbarát szakadár hatóságok halálra ítéltek, mert Mariupolban az ukrán hadsereggel harcoltak az Oroszország indította háborúban.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi bírósága június közepén ugyanezzel a kéréssel fordult az orosz vezetéshez egy marokkói katonával kapcsolatban.

Az orosz hatóságok szerint a három férfi – a marokkói Szaaudun Brahim, valamint a brit Shaun Pinner és Aidan Aslin – április közepén adta meg magát, és esett fogságba Mariupol térségében mintegy ezer ukrán katonával együtt. Az önmagát Donyecki Népköztársaságnak nevező szakadár terület legfelsőbb bírósága június 9-én halálra ítélte őket.

London a hadviselő felekre vonatkozó genfi konvenció megdöbbentő mértékű megsértésének tartja a két brit ellen hozott halálos ítéletet. Aslin és Pinner a brit külügy szerint nem zsoldos, hanem „személyes okokból” él Ukrajnában, ahová még az Oroszország indította háború előtt költöztek, és ott csatlakoztak az ukrán fegyveres erőkhöz, tehát hadifogolyként kelleni kezelni őket.

„Az EJEB felszólította Moszkvát, hogy ne hajtsa vége a halálbüntetést, és biztosítsa, hogy a foglyok fogvatartási körülményei megfelelőek legyenek” – áll a strasbourgi testület közleményében. A bíróság emellett felkérte a Kremlt: két héten belül adjon tájékoztatást arról, hogy az orosz hatóságok milyen lépéseket és intézkedéseket tettek az emberi jogokról szóló európai egyezmény tiszteletben tartása érdekében. A testület továbbá kitart amellett, hogy Oroszországot továbbra is kötik az EJEB határozatai, annak ellenére, hogy az országot március közepén kizárták az Európa Tanácsból.

Az orosz parlament alsóháza június elején több olyan törvénymódosítást is elfogadott, amelyek alapján Oroszország nem alkalmazza tovább az EJEB március 15-e után hozott határozatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?