Az egyiptomi egészségügyi tárca is megerősítette az áldozatokról szóló híreket

Kairó |

<p>&nbsp;</p><div>&nbsp;Musztafa Hamid egyiptomi egészségügyi miniszter is megerősítette kedden, hogy a hőlégballon-szerencsétlenségnek egyaránt van egyiptomi, japán, kínai, francia, brit és magyar áldozata, a pilóta még idejében kiugrott, ennek köszönhette megmenekülését, a két brit túlélőt pedig kórházban ápolják.</div><div>&nbsp;</div>

 

A 21 embert szállító hőlégballon a Nílus nyugati partja fölött, a világhírű Királyok Völgyének közelében, körülbelül 300 méteres magasságban volt, amikor - reggel 7 óra körül - kigyulladt, gáztartálya felrobbant, és a jármű egy cukornádültetvényre zuhant. A balesetnek összesen 18 halálos áldozata van, mindegyik holttestet megtalálták. Kedd délutánra mindezt a térség kormányzója és az egyiptomi egészségügyi miniszter egyaránt megerősítette. A turisták halálát a tűz és a zuhanás okozta.    
Ahmed Abud, a luxori hőlégballonosok egyesületének elnöke a médiának elmondta: a pilóta azért élte túl a katasztrófát, mert 10-15 méteres magasságból kiugrott. A két brit túlélőt jelenleg a luxori kórházban kezelik.    Christopher Michel amerikai fotóriporter, aki egy másik hőlégballon fedélzetén tartózkodott, a Sky News brit televíziónak elmondta: a lezuhant légi járművön kívül további hét volt a levegőben a katasztrófa időpontjában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?