Az egészségügyi reform debütálásának kudarca lehet Obama Katrinája

Washington |

<p>Az egészségügyi reform bevezetésének megbicsaklott nyitánya ugyanúgy megkeserítheti Barack Obama elnökségének második ciklusát, mint ahogy a Katrina hurrikán következményeinek inkompetens kezelése tette azt elődje, George W. Bush kormányzásával - derült ki a The New York Times pénteken megjelent elemzéséből.</p>

A lap emlékeztetett rá, hogy a New Orleansban 2005-ben pusztító gyilkos viharra adott gyenge és megkésett kormányzati válasz után Bush hitelessége erős csorbát szenvedett, az elnök csatákat vesztett a törvényhozásban és lázadásokkal nézett szembe a saját pártján belül. Bush alatt megromlottak az Egyesült Államoknak külkapcsolatai is. Obamát most hasonló veszély fenyegeti.     "Egészségügyi reformjának katasztrofális bemutatkozása nemcsak programjának többi részét sodorta veszélybe, hanem felveti kompetenciájának kérdését is" - állítja az elemzés szerzője, Michael D. Shear.   Bush-sal ellentétben azonban, akinek konfrontatív, de alkalmanként együttműködő demokratákkal kellett megpróbálni együttműködni, Obamának egy olyan republikánus ellenzékkel kell megküzdenie, amely megtagadta, hogy törvényhozásban korrigálják az egészségügyi jogszabály-csomag hibáit és amely gyakorlatilag minden téren akadályozza őt.    A szerző kitért rá, hogy az elnök csütörtökön többször is magát és munkatársait hibáztatta az egészségügyi reform döcögős indulása miatt. Obama ígéretet tett rá, hogy azok az amerikaiak, akiknek az új törvény miatt a szolgáltatók felmondják az egészségbiztosításukat, egy további évig megtarthatják azt. (A pénteki lapokban megjelent bírálatok szerint az elnöknek, mint a végrehajtó hatalom fejének nem áll jogában ilyen bejelentést tenni, ráadásul a biztosítók, amelyeket váratlanul ért a bejelentés, maguk dönthetik majd el, hogy meghosszabbítják-e a kérdéses szerződéseket.)    "Ahhoz, hogy visszanyerje az amerikaiak bizalmát, ahogyan azt megfogadta, arra lesz szükség, hogy Obama többet tegyen az egészségügyi törvény kiigazításánál" - írta a The New York Times.    A cikk kitért rá, hogy belföldön az elnök bevándorlási reformja a határozatlan idejű halasztás felé sodródik, és hogy Washingtonban újabb költségvetési háború készül. Külföldön haragos reakciókat váltottak ki Amerika szövetségeseinek körében a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kémkedésével kapcsolatos leleplezések.    Először fordult elő Obama elnöksége alatt, hogy két közvélemény-kutatás is azt jelezte: az amerikaiak többsége már nem hisz az elnök őszinteségében. Az elmúlt hetek megpróbáltatásai miatt a Fehér Háznak defenzívába kellett vonulnia, pedig az elnök legfontosabb törvényhozási győzelmének életbe léptetése normális esetben újabb lehetőséget adott volna arra, hogy a demokraták politikai előnyre tegyenek szert, a köztük és a republikánusok közötti ideológiai különbségek kihangsúlyozásával.    A demokrata politikusok között növekszik az aggodalom, hogy az egészségügyi reform bevezetésének kisiklása meggyengítheti pozícióikat a 2014-es, "félidős" kongresszusi választások előtt.    A republikánusok igyekeznek minél jobban kidomborítani az egészségügyi reform kudarcai és a Katrina utáni válság közötti különbségeket, a demokraták pedig szeretnék inkább arra terelni a szót, hogy csak átmeneti nehézségekről van szó. Abban bíznak, hogy a költségvetésről és az államadósságról folytatandó újabb viták megerősítik majd a demokrata párti jelöltek pozícióit - írta a The New York Times.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?