Az angyali, 16 éves dzsihádista merénylő

Hannover |

<div>Németországban hat év szabadságvesztésre ítéltek egy 16 éves lányt, aki az Iszlám Állam követőjeként megkéselt egy rendőrt.</div>

Az alsó-szászországi Celle bíróságának közleménye szerint a Safia G. néven azonosított német–marokkói kettős állampolgárt gyilkossági kísérlet, súlyos testi sértés és külföldi terrorszervezet támogatása miatt ítélték el. A bíróság a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében eljáró szövetségi legfőbb ügyészség indítványát elfogadva szabott ki hat év, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést. Elítéltek egy 20 éves német–szíriai kettős állampolgárságú fiatalembert is, ő két és fél év szabadságvesztés büntetést kapott, amiért tudomást szerzett a lány tervéről, és arról is tudott, hogy az IÁ követője, de nem értesítette a rendőrséget a készülő támadásról. Safia G. védője a nem jogerős ítélet kihirdetése után közölte, hogy fellebbez. A zárt ajtók mögött tartott tárgyalás lezárása után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a lány megbánta tettét, és az életveszélyesen megsebesített rendőrnek levelet is írt, amelyben bocsánatot kért. Mint mondta, nincs a világon olyan terrorista, aki bűnbánatot tart és bocsánatot kér áldozatától. A szövetségi legfőbb ügyészség szerint a Hannoverben felnőtt Safia G. – aki jó tanuló volt, iskolájában szerették, gimnáziumi osztályában még diákképviselőnek is megválasztották – 2015 novemberében azonosulhatott a dzsihádisták nézetrendszerével, és egy online üzenetküldő szolgáltatás révén kapcsolatba lépett a terrorszervezet egyik szíriai tagjával. Elhatározta, hogy csatlakozik a dzsihádistákhoz, 2016 januárban el is utazott Isztambulba, és felvette a kapcsolatot közvetítőkkel, hogy segítsenek neki eljutni Szíriába. Édesanyja azonban utánament, és hazavitte. Az Iszlám Állam emberei viszont még Isztambulban rábeszélhették arra, hogy Németországban hajtson végre egy „mártír műveletet”. A lány 2016. február 26-án ment a hannoveri főpályaudvarra, két konyhakéssel felfegyverkezve. A szövetségi rendőrség egy munkatársa a pályaudvaron rutinellenőrzésre megállította, és elkérte az iratait. A lány kést rántott, és nyakon szúrta a rendőrt, akin életmentő műtétet kellett elvégezni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?