Árammal rázták osztálytársukat

Nyíregyháza |

<p>Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsít a Nyíregyházi Rendőrkapitányság három középiskolást. A 18-19 éves fiúk kereskedelmi gyakorlatukat töltik egy nagyáruházban.</p>

Az eljárás adatai szerint pénteken a raktárban lefogták egy szintén gyakorlaton lévő osztálytársukat, majd egy háztartási kisgép dugvilláját kezéhez érintve indukált árammal rázták meg. A fiatalok egy elektromos citromfacsarót használtak, melynek facsaró-részét tekerve indukálódott feszültség. Az áramütések miatt a sértett rosszul lett, ezért az áruház alkalmazottai mentőt hívtak hozzá. A fiút megfigyelésre rövid ideig kórházban tartották, sérülése nyolc napon belül gyógyuló.

A megalapozott gyanú szerint osztálytársai cselekménye súlyosabban is végződhetett volna. A szombaton kihallgatott fiúk a rendőröknek azt mondták, hogy az áramütést korábban magukon is kipróbálták, viccnek szánt tettüket pedig már megbánták. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?