A védőoltás nem függ össze a koraszüléssel vagy az alulsúlyos csecsemőkkel

2015 első hazai babája Pozsonyban született meg

Ez derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDCtanulmányából.

 

A tanulmányban vizsgált több mint 10 000 nő közül, akik legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát kaptak, 4,9 százalék szült idő előtt, míg a 36 000 nem oltott nőből álló csoportban ez az arány 7 százalék volt. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ez a különbség statisztikailag nem jelentős, ami azt jelenti, hogy az oltás nem növelte és nem is csökkentette a koraszülés valószínűségét.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a koronavírus elleni vakcinák nem növelték annak valószínűségét, hogy a baba az átlagosnál kisebb súlyú lesz. "A terhesség alatti COVID-19 vakcinázás előnyeire vonatkozó bizonyítékok egyre gyűlnek - beleértve a (koronavírus elleni) antitestek kimutatását a köldökzsinórvérben" - írták a kutatók. A szóban forgó tanulmányban olyan nőket vizsgáltak, akik 2020 májusa és októbere között estek teherbe, még mielőtt a védőoltások elérhetővé váltak volna.

A tanulmány szerzői megjegyezték, hogy munkájukhoz olyan adatokat használtak fel, amelyeket eredetileg más célokra gyűjtöttek. Ezért lehetséges, hogy néhány oltott nőt oltatlanként tartottak nyilván. Továbbá a kutatóknak nem volt hozzáférésük a nők korábbi szülészeti komplikációkról szóló kórtörténetéhez. Tavaly augusztusban a CDC hivatalos ajánlást adott ki minden terhes nőnek, hogy oltassa be magát a koronavírus ellen. Ennek oka, hogy a leendő anyáknál a fertőzés után nagyobb a kockázata a súlyos megbetegedésnek, ami terhességi nehézségekhez, és egyes esetekben koraszüléshez, vetéléshez vagy halvaszületéshez is vezethet.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?