A Turisztikai Világszervezet összehangolt intézkedéseket sürget

koronavírus utazás

A koronavírus-ellenes egészségügyi intézkedések összehangolását és légifolyosók nyitását szorgalmazta hétfőn a Turisztikai Világszervezet (WTO) a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken tartott nemzetközi konferencia után.

„Kérjük, hogy fogadjanak el nemzetközi protokollokat az egyes országokból történő kilépés előtt végzett koronavírus-tesztekről, illetve azok elfogadásáról az érkezéskor” – hangsúlyozta közös közleményében a WTO, az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) és a spanyol idegenforgalmi minisztérium.

A dokumentumot a spanyol kormány által a Kanári-szigetek legnagyobb városában, Las Palmasban a világjárvány által leginkább sújtott egyik ágazat, a turizmus újraindításáról szervezett értekezlet végén fogadták el.

A spanyol kormány tájékoztatása szerint az értekezleten több mint 95 ország idegenforgalmi vezetője és mintegy száz vállalat vett részt.

A zárónyilatkozatban a konferencia résztvevői légifolyosók biztosítását is szorgalmazzák, hogy megkönnyítsék a turisztikai, illetve üzleti céllal történő utazásokat a hasonló járványügyi helyzetben lévő országok és városok között.

Az aláírók szerint nem kizárt világszerte több tízmillió állás megszűnése az ágazatban a koronavírus elleni védőoltás és a megfelelő kezelés megjelenésig.

Az aláírók nemzetközi szabványt sürgetnek a kontaktuskövetésre, ebben szerepelnének az utazók adatai, de azok bizalmas jellegének tiszteletben tartásával.

A Covid-19-betegség következtében az ENSZ madridi székhelyű szakosított turisztikai szervezete szerint 2020 első nyolc hónapjában szerte a világon 70 százalékkal esett vissza a külföldi turisták érkezése a 2019-es év azonos időszakához képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?