A Regiojet megkezdte a jegyértékesítést a Horvátországba induló járatokra

RegioJet k

A RegioJet közép-európai magánvasúti szolgáltató megkezdte a jegyértékesítést az Adriai-tengerhez induló éjszakai járataira Horvátországba – közölte csütörtökön a cseh társaság.

A tájékoztatás szerint az első járat május 28-án indul, és új útvonalon – Prága–Brünn–Pozsony–Budapest–Zágráb–Rijeka/Split – között közlekedik.

A vonatok májusban, júniusban és szeptemberben heti három alkalommal, illetve júliusban és augusztusban mindkét irányban naponta közlekednek.

A RegioJet vonatai Horvátországba a tavaly nyári szezonban közlekedtek először, összességében több mint 60 000 utast szállítottak mindkét irányba. A vonatok átlagos kihasználtsága 90 százalék fölötti volt.  

A 2019-es év a RegioJet fennállásának történetében üzletileg az eddigi legsikeresebb időszak volt. Az adózás előtti nyereség 2019-ben 167 millió cseh korona volt, míg az EBITDA nemzetközi standardok szerint kalkulált eredmény 502 millió cseh koronát érte el, 2020-ban a koronavírus-járvány a RegioJet járatait is korlátozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?