A PKK terrorszervezetté nyilvánítását kérte Iraktól a török külügyminiszter Bagdadban

Ankara és Bagdad közös ellenségének nevezve elítélte az észak-iraki területen működő, szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tevékenységét Hakan Fidan török külügyminiszter első iraki látogatása során, és a PKK terrorista szervezetté nyilvánítását kérte a bagdadi kormánytól.

A látogatás Recep Tayyip Erdogan török elnök közeljövőben tervezett bagdadi vizitjét készíti elő.

Iraki partnerével folytatott megbeszélését követően Fidan közleményben kérte az iraki kormányt, hogy „ne hagyják, hogy közös ellenségünk, a PKK terrorista szervezet megmérgezze kétoldalú kapcsolatainkat".

Miközben Bagdad rendszeresen panaszt tett, hogy az Észak-Irakban végrehajtott török légicsapások az ország szuverenitásának megsértését jelentik, Fidan úgy vélte, hogy a PKK ottani tevékenysége „Irak szuverenitásával szembeni kihívást jelent", és azzal vádolta a szervezetet, hogy iraki területeket „foglalt el", és „terroristafolyosóval" igyekszik összekötni Irakot a szomszédos Szíriával.

A PKK – amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként kezel – a várakozások szerint az Erdogan-látogatás egyik legfontosabb kérdése lesz az Erbílből irányított, észak-iraki félautonóm Kurdisztánból származó kőolajexport újjáélesztése mellett, amely a szíriai határhoz közel eső, dél-törökországi Ceyhan kikötőjén keresztül zajlott.

Bagdad és az erbíli kurd kormányzat között régóta vitás kérdés az olajbevételek elosztása. 2014-ben a kurd vezetés egyoldalúan úgy döntött, hogy egy magánvezetéken keresztül exportálja a kőolajat Ceyhanba.

Törökország viszont idén márciusban leállította az észak-iraki olajszállítást, miután a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara úgy döntött, hogy valamennyi iraki kőolajexportnak a SOMO állami olajvállalaton keresztül kell zajlania.

Az ítélet szerint Ankarának kárpótlást kell fizetnie Bagdad részére a 2014 és 2018 közötti, engedély nélküli kőolajexport után.

Az iraki külügyi szóvivő megerősítette, hogy az iraki olajügyi miniszter vezette magas rangú iraki delegáció jelenleg is Törökországban tárgyal.

Fuad Husszein iraki külügyminiszter török partnerével folytatott bagdadi tárgyalását követően bejelentette, hogy a kőolajexport ügyében közel állnak a megoldáshoz.

A felek ezenkívül a Tigris és az Eufrátesz folyók vízmegosztásáról és az észak-európai országokban a közelmúltban elkövetett Korán-égetésekről is egyeztettek.

Husszein kifejtette, hogy mintegy 700 ezer iraki él Törökországban, Irakban pedig 850 török vállalat működik. Fidan hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelem mértéke elérte a 25 milliárd dollárt (8825 milliárd forintot).

A török külügyminiszter Erbílben Maszúd Barzani iraki kurdisztáni miniszterelnökkel is találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?