A nácik nyolcezer áldozatának maradványait rejtő tömegsírokat fedezték fel Lengyelországban

ukrán tömegsír
Varsó |

Mintegy nyolcezer fogoly földi maradványait fedezték fel két tömegsírban az északkelet-lengyelországi Dzialdowo város közelében a második világháborús soldaui náci német láger helyén – tudatta szerdai sajtóértekezletén Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) igazgatója.

Az IPN a Dzialdowóhoz közeli bialuty-i erdőben 2019 óta folytatott kutatások során tárta fel a tömegsírokat.

 A múlt héten befejezett kutatások megerősítették, hogy a tömegsírokat a németek a háború végén kiásták, elvitték az értékesebb személyi tárgyakat, az áldozatok maradványait pedig gyúlékony anyaggal öntötték le, és elégették, majd felőrölték - közölte Nawrocki.

Hozzáfűzte: ennek az volt a célja, hogy senkit se vonjanak felelősségre a náci németek bűntettei miatt.

Az IPN ügyészeti tagozatának munkatársa, Tomasz Jankowski a sajtókonferencián közölte: a bialuty-i erdőben feltárt két tömegsírban 17,5 tonna emberi hamvat találtak, ami mintegy 8 ezer emberi áldozatnak felel meg. Előkerültek kisebb értékű tárgyak is – gombok, keresztek, skapulárék, kisollók is.

A soldaui koncentrációs tábor áldozatainak nyughelye után az IPN azért kezdett el kutatni, mert a láger iratai nagyrészt megsemmisültek, és a történészek eltérő – ezertől akár 30 ezerig terjedő – adatokat közöltek a meggyilkolt foglyokról. Azonosítani eddig 3 ezer meggyilkolt áldozatot sikerült – mondta el Jankowski.

Beszámolt arról is: más kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy a soldaui láger áldozatainak hasonló sírjai hat más helyen is keresendők. Az ügyész ezért kilátásba helyezte az feltárások folytatását.

Andrzej Ossowski genetikus, a bialuty-i erdőben folytatott kutatás vezetője a PAP hírügynökséggel közölte: a tudósok eddig nem találkoztak a bűncselekmények nyomainak eltüntetése esetében az ily módon végzett ilyen méretű akcióval.

A soldaui lágert a nácik 1939-től 1945-ig működtették az általuk megszállt észak-mazóviai térségben élő lengyel értelmiség, a lelkészek, a szerzetesek meggyilkolása céljából. Itt végezték ki a pszichiátriai betegeket is, köztük német nemzetiségűek is voltak.

Lengyelország 1939-1945 közötti német megszállásának emberáldozatainak számát az IPN csaknem 6 millióra teszi, az áldozatok fele zsidó származású lengyel volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?