A karácsonyi vásárokat sem nyitják meg Ausztriában

koronavírus Ausztria

A szállodák és az éttermek mellett a karácsonyi vásárok is zárva maradnak idén Ausztriában a koronavírus-járvány miatt – erről döntött az osztrák kormány szerdán.

Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter elmondta: a szállodák és a vendéglátóipari egységek zárva maradnak egészen január 7-éig, ezen túlmenően a karácsonyi vásárok sem nyithatják meg kapuikat. A döntést azzal indokolta, hogy a fertőzésveszély éppen az ilyen helyeken a legvalószínűbb. Ezzel a szigorú intézkedéssel igyekeznek elkerülni a járványgörbe újbóli emelkedését, és remélik, a tervezett január 7-ei nyitás még megmentheti a téli szezont – tette hozzá.

Az elmúlt hetekben a sípályák működtetéséről kirobbant vitáról szólva a miniszter elmondta: „Ausztria síelő nemzet, a sípályáknál folynak az előkészületek, és az emberek vágynak a pihenésre és sportra”. Mivel azonban a hotelek és éttermek zárva maradnak, a pályák elsősorban a helyben lakók, illetve az egynapos kirándulást tervezők örömét szolgálhatják majd. A sífelvonóknál szigorítják a biztonsági előírásokat, zárt kabinok esetében 50 százalékkal csökkentik a befogadható utaslétszámot.

Köstinger kiemelte a tömeges tesztelésen való részvétel jelentőségét, melynek célja, hogy minél több fertőzöttet kiszűrhessenek, ezáltal lehetővé téve a biztonságos újranyitást.

Gernot Blümel pénzügyminiszter közölte: a szigorú korlátozások miatt súlyosan érintett ágazatok megsegítése érdekében december 31-ig meghosszabbítják a bevételkiesés enyhítésére szolgáló támogatásokat, mindazonáltal a korábbi 80 százalék helyett csak 50 százalékos mértékben. A decemberi bevételkiegészítés egymilliárd euróba kerül az államnak, és lehetőséget nyújt a vállalkozásoknak, hogy megőrizzék likviditásukat – hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?