A grúziai csapatkivonástól tette függővé az EU a tárgyalásokat Oroszországgal

Brüsszel |

<p>A grúziai orosz csapatkivonástól függ az Európai Unió és Oroszország között nyár elején kezdett új partnerségi tárgyalások jövője - értettek egyet az EU-tagországok állam- és kormányfői hétfői rendkívüli tanácskozásukon Brüsszelben. José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök az ülés után bejelentette, hogy a tárgyalások következő fordulóit elhalasztották. Azokra csak azt követően kerülhet sor, ha Oroszország az augusztus eleji pozíciókba vonja vissza csapatait - derül ki az ülésről kiadott zárónyilatkozatból.</p>

A kétoldalú viszonyt hosszú távon új alapokra helyező szerződésről a következő találkozót az eredeti tervek szerint szeptember 15-én tartanák Brüsszelben.

Egyelőre nincs szó viszont a novemberre tervezett EU-orosz csúcstalálkozó elhalasztásáról. Bejelentették azt is, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök vezetésével a jövő héten (szeptember 8-án) uniós csúcsdelegáció utazik Moszkvába és Tbiliszibe, hogy elérje a nemzetközi fegyverszüneti terv betartását. Sarkozy nevéhez fűzik a hatpontos terv, amelyet Oroszország és Grúzia is elfogadott, és amely követeli az erőszak mellőzését, az ellenségeskedés végérvényes befejezését, a humanitárius segítség beengedését, nemzetközi tárgyalásokat, valamint a grúz és orosz erők visszavonulását korábbi pozícióikba.

Az állam- és kormányfői tanácsot elnöklő Sarkozy jelezte, hogy a későbbiekben - akár már az említett újabb látogatás után - további uniós döntések is születhetnek, ha azt a helyzet szükségessé teszi. Egyes tagországok azt szerették volna, ha az unió már most komolyabb büntetőintézkedéseket hoz Moszkva ellen.

Elhatározták egy grúziai uniós különmegbízott kinevezését is. A zárónyilatkozatban az Európai Unió arra szólította fel Oroszországot, hogy ne szigetelje el önmagát Európától. Az EU a nemzetközi jog szempontjából elfogadhatatlannak minősítette a Grúzia elleni orosz inváziót, és úgy fogalmazott, hogy útkereszteződéshez érkezett Európa és Oroszország viszonya. Felszólították Moszkvát Abházia és Dél-Oszétia elismerésének visszavonására is. Megerősítették egyúttal elkötelezettségüket Grúzia területi egysége mellett. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?