A Gázai övezetben kifogytak a koronavírustesztekből

Gázai övezet

Kifogytak a koronavírustesztekből és az ezek kiértékeléséhez szükséges vegyi anyagokból a Gázai övezet egyetlen, erre alkalmas laboratóriumában – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja.

A Gázát uraló Hamász iszlamista szervezet egészségügyi minisztériumának közleménye szerint az egyetlen laboratórium vasárnap leállt. Az övezetben az elmúlt hetekben meredeken növekedett az új fertőzöttek száma, az előző héten elvégzett napi 2000–2500 teszt mintegy 30 százaléka bizonyult pozitívnak.

A Háárec szerint a leállás előtti napon 726 új fertőzést diagnosztizáltak, és a nagyjából kétmilliós lakosság körében 10 591-re nőtt az aktív betegek száma. A kórházakban 375-en szorultak ellátásra, közülük 157 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Becslések szerint a fertőzöttek valódi száma jóval magasabb lehet, de nem végeznek elegendő vizsgálatot a felderítésükre.

A Physicians for Human Rights (Orvosok az Emberi Jogokért) nevű szervezet izraeli arab orvosokból álló csoportja a múlt héten orvosi felszereléseket, gyógyszereket szállított az övezetbe, illetve tucatnyi bonyolult műtétet hajtott végre két kórházban olyan betegeken, akiknek a kezelését elhalasztották a pandémia okozta kórházi zsúfoltság miatt.

Az orvosdelegáció egyik tagja, a haifai Rambam kórházban dolgozó Ijad Kamaiszi professzor hangsúlyozta, hogy a gázai kórházak már a járvány előtt is korlátozott erőforrásokkal rendelkeztek és súlyos gyógyszerhiánnyal küzdöttek.

A küldöttségben részt vevő orvosok szerint az övezet hatóságai a betegek számának további növekedésétől tartanak, és ezért december 15-től várhatóan kéthetes általános karantént fognak bevezetni a járvány terjedésének megállítására.

Ciszjordániában, a Palesztin Hatóság területén is gyorsul a koronavírus terjedése. Ott az elmúlt 24 órában 1249 új vírushordozót és tíz halálesetet regisztráltak. Mohammed Staje palesztin miniszterelnök csütörtöktől hétnapos karantént rendelt el Betlehem, Hebron, Nablusz és Túl-Karm területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?