A Fehér Ház tagadja, hogy a lelőtt tárgyak földönkívüli eredetűek

pentagon

Az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra - közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.

Lloyd Austin védelmi miniszter Brüsszelbe érkezése után a repülőtéren újságírók előtt arról beszélt, hogy a szóban forgó tárgyak nem jelentenek katonai fenyegetést, illetve veszélyt a földön tartózkodók számára, ugyanakkor kockázatot testesítenek meg a polgári repülés és információbiztonság szempontjából.

Lloyd Austin az eszközök megsemmisítését azzal indokolta, hogy miután nem tudták pontosan meghatározni, miről van szó, elővigyázatosságból cselekedtek az ország biztonsága és érdekének védelmében. Megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy országok, vállalatok, tudományos szervezetek tevékenykednek a szóban forgó légtér-magasságokban, akár legitim kutatási célokból.

Jelenleg a lelőtt tárgyak maradványait próbálják megtalálni, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, milyen eszközökről van szó, de a körülmények nehezítik a keresést - mondta el a Pentagon vezetője. Kifejtette, hogy Alaszka közelében a tengeri jégen kell dolgozni, míg Kanadában az ottani hatóságokkal együttműködve a lakott területtől távol eső térségeket kell átfésülni, míg a Huron-tó térségében az amerikai parti őrség, a hadsereg északi parancsnoksága, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a kanadai hatóságok közösen kezdték meg a munkát. Hozzátette, hogy az esetek különleges jellege miatt a vizsgálat is hosszabb időt vehet igénybe.

Hétfőn a Fehér Ház sajtótájékoztatóján a nemzetbiztonsági tanács kommunikációs koordinátora igyekezett eloszlatni azokat a  híreszteléseket, miszerint földönkívüli légi eszközökről van szó. John Kirby úgy fogalmazott, "az amerikaiaknak nincs okuk aggódni amiatt, hogy földönkívüliekről van szó". A feltételezések annak nyomán kezdtek el terjedni, hogy az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) parancsnoka vasárnap úgy fogalmazott, semmilyen lehetőséget nem zárna ki az azonosítatlan légi tárgyak származásával kapcsolatban. Glen VanHerck tábornok ugyanakkor arról is beszélt, hogy a megszaporodott észlelések azzal is összefüggésben lehetnek, hogy a kínai eszköz körüli incidens nyomán a légtérvédelem növelte a radarok teljesítményét, azok érzékenységét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?