345 millió dolláros katonai segélyt ad az USA Tajvannak

joe biden k

Az Egyesült Államok 345 millió dollár katonai segélyt folyósít Tajvannak – áll Joe Biden amerikai elnök pénteki közleményében, amely szerint a pénzt védelmi termékekre, valamint katonai oktatásra és képzésre fordítják.

A segélycsomag egyebek között ember által hordozható légvédelmi rendszereket (MANPADS), lőfegyvereket, rakétákat, felderítő és megfigyelő felszereléseket tartalmaz.

A Biden-adminisztráció most először küld katonai segélyt a szigetre saját védelmi tartalékaiból.

Az amerikai törvényhozók nyomást gyakoroltak a Pentagonra és a Fehér Házra, hogy gyorsítsák fel a fegyverszállításokat Tajvannak. A cél ezzel az, hogy segítsék Tajvant szembenézni Kínával, és elriasszák Kínát attól, hogy fontolóra vegye a támadást.

Míg a kínai diplomaták tiltakoztak a lépés ellen, Tajvan washingtoni kereskedelmi irodája azt közölte, hogy a washingtoni döntés „fontos eszköz Tajvan önvédelmének támogatására”.

Az Egyesült Államok 1979-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, és létrehozta azokat a Kínai Népköztársasággal. Az „egy Kína” politika elismerése mellett Washington ugyanakkor továbbra is kapcsolatot tart fenn a tajpeji kormányzattal, és fegyvereket szállít a szigetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?