Vasalóval és árammal kínozták orosz katonák az elfoglalt Herszonban élő ukránokat

ukrán válság k

Kegyetlen módon végrehajtott kínzásokról számoltak be az Ukrajna déli részén fekvő herszoni térség lakosai.

Az egyik férfi fejére zsákot húztak, nyakára és csuklójára kötelet kötöttek, majd azt mondták neki, hogy álljon széttárt lábakkal, amíg kihallgatják. Amikor nem válaszolt a kérdésekre, a lába közé csaptak, amikor pedig elesett, a nyakán megfeszült a kötél, és fuldokolni kezdett, miközben folyamatosan verték.

Egy újságírót hátán, bordáin és lábán ütötték egy gépkarabély válltámaszával, nyolc napon keresztül. Egy herszoni orvos elmondta, egyik betege elárulta, hogy homokkal töltött tömlővel verték véresre.

Ezenkívül nemi szerveken lévő égésnyomokról, egy megerőszakolt lány fején lévő lőtt sebről és egy páciense hátán és hasán vasalótól származó égési sérülésekről is beszámolt. Egyik betege azt mondta: egy autóakkumulátorból két vezetéket erősítettek az ágyékához, majd egy nedves rongyra állították.

(telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?