Fuss, bújj el, harcolj – Mit tegyünk lövöldözés esetén?

Prága

December 21-én súlyos tragédia történt Prága városában. Szükséges, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan kell eljárni egy esetleges lövöldözés esetén.

A lövöldözések rövid időn belül, akár 10-15 perc alatt megtörténhetnek, ezért kiemelkedő jelentősége van annak, hogy hatékonyan felkészüljünk a gyors önvédelemre.

A lövöldözésekre felállított protokollok három lehetőséget sorolnak, amelyekkel megmenthetjük magunk és mások életét, így a lehető leggyorsabban el kell döntenünk, hogy melyik lesz számunkra a legbiztonságosabb.

Menekülés

Fontos, hogy felismerd a helyzetet. Az, aki még nem találkozott lövések hangjával, könnyen összetévesztheti azt egy hangos petárda zúgásával. Az ismétlődő zajok alapján azonban gyorsan ráeszmélhetünk, hogy a helyzet annál sokkal veszélyesebb. Ezután azonnal cselekedni kell! A menekülés során kerüld a nagyobb csoportokat, mert úgy könnyebben célponttá válhatsz. Fontos, hogy menekülés közben kerüld a nyílt tereket is.

Fedezékbe!

Ha nincs lehetőséged a menekülésre, bújj el egy biztonságos helyre. Ilyenkor kiemelten fontos, hogy a lehető legvastagabb tárgyak mögé húzódjunk, amelyek védelmet nyújthatnak. Ha lehetséges, torlaszold el az ajtót, és amint lehet némítsd le a telefonodat és kapcsold ki az egyéb elektronikai eszközeidet. Ha a hely biztonságos, maradj ott, amíg a rendőrség megérkezik.

Harc

Senki ne próbáljon hősködni, hagyjuk, hogy a szakemberek kezeljék a helyzetet, ez legyen az utolsó választás. Ha nem tudsz biztonságosan elmenekülni vagy elrejtőzni, csak akkor lépj akcióba, ha az életed közvetlen veszélyben van. Használd a környezetedben lévő tárgyakat. A szakértők szerint az ilyen ellenállást legjobb nem egyedül végezni, társaid segítségével növelheted a sikeresség esélyét. 

A támadás után

Várd meg a hatóságokat, hogy evakuáljanak az épületből. Amikor a rendfenntartó erők megérkeznek, nyitott tenyérrel fel kell tartanod a kezed, és követned kell utasításaikat.

(St Mary's college of Maryland, PénzcentrumPécsi Tudományegyetem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?