Embertelen kínzásokról számolt be egy orosz fogságból szabadult ukrán hadifogoly

ukrajna fogoly
Kijev |

Dermesztő történetet osztott meg az a kijevi férfi, aki megtapasztalta, miként bánnak az orosz katonák az ukrán hadifoglyokkal.

Nyikita Horban nem a hadsereg tagja volt, ugyanis laboratóriumi asszisztensként dolgozott egy kijevi kórházban.

Az oroszok a 31 éves férfit elhurcolták, egy kisebb cellába tuszkolták, ahol három héten keresztül fogva tartották. 

Levették a cipőjét, megtöltötték vízzel, majd újra a lábára húzták, miközben a többi hadifogollyal együtt arccal lefelé fektették a hideg padlóra – mindezt úgy, hogy folyamatosan fagypont környékén volt a hőmérséklet.

Három napig feküdtünk így az esőben, és egyre hidegebb lett. Sokat fogytam, nem nézek ki jól

– mesélte Horban.

A férfi az extrém hideg következtében elveszítette lábujjait, ám végül csodával határos módon túlélte a megpróbáltatásokat. Társai nem voltak ennyire szerencsések, többen is amputált végtagokkal, vérmérgezéssel és más súlyos sérülésekkel tértek vissza Ukrajnába, mégpedig egy fogolycsere keretében.

(bbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?