15 éves lány karambolozott, ketten meghaltak

német rendőrség

Az eset Németországban történt, az áldozatok egy 17 és egy 21 éves fiatal.

Két ember életét vesztette, három másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett egy súlyos közlekedési balesetben a németországi Szász-Anhalt tartományban, a járművet egy mindössze 15 éves tizenéves lány vezette – közölte az ottani rendőrség vasárnap.

A baleset szombat délután történt, miután a kiskorú sofőr enyhe balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, az autó a jelek szerint nagy sebességgel letért az útról és egy fának ütközött.

A rendőrség szerint az ütközés olyan erős volt, hogy a fa törzse eltört és rádőlt az autóra, így a tűzoltóknak kellett beavatkozniuk. A jármű utasai közül ketten vesztették életüket, egy 17 és egy 21 éves fiatal, további három személy 15-től 18 éves korig, beleértve a sofőrt is súlyos állapotban került kórházba. A rendőrség továbbra is vizsgálja, miért ült a volán mögött egy 15 éves gyerek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?