120 centis kard volt a londoni támadónál

London |

<div>Egy 120 centiméteres kard volt annál a férfinál, aki péntek este rátámadt két rendőrre a londoni Buckingham-palotánál, és többször azt kiálltotta, Allahu akbar.</div>

A 26 éves férfi, akit a terrorizmusellenes részleg tart fogva, szándékosan hajtott oda egy rendőrségi furgonhoz, a furgon előtt állítva le gépkocsiját a Buckingam-palotához, azaz II. Erzsébet királynő lakhelyéhez közel eső helyszínen. A fegyvertelen rendőrök igazoltatni akarták az autóban egyedül ülő sofőrt, aki ekkor megpróbált előrántani egy kardot az elülső utasülés lábteréből. „A rendőrök megpróbálták lefogni, a vele vívott küzdelemben három rendőr könnyebb sérülést szenvedett, végül spray-vel ártalmatlanították” – közölte a brit rendőrség.A híradások szerint a férfi Londontól északra, Lutonban él, jelenleg házkutatások zajlanak Luton térségében. „Azt gondoljuk, a férfi magányosan cselekedett, egyelőre nem kutatunk más gyanúsítottak után” – fűzte hozzá a parancsnok. Haydon azt is elmondta, hogy a szolgálatban lévő rendőrök számát megemelték, tekintettel a hétfői ünnep miatti hosszú hétvégére, valamint arra, hogy a májusi manchesteri merénylet miatt továbbra is súlyosnak minősítik a terrorfenyegetés szintjét az Egyesült Királyságban. Másfél órával a londoni incidens előtt nagyon hasonló történt Brüsszelben: katonákra támadt késsel egy szomáliai férfi közben azt kiabálva, Allahu akbar! A katonák lelőttek, a belga ügyészség terrortámadásnak minősítette az esetet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?