Žitňanská: kis szlovák abszurd

Pozsony |

<p>Közel sem biztos, hogy azok az állampolgárok, akik miután felvették más ország állampolgárságát és ezért elveszítették a szlovákot, a belügyminisztérium februártól hatályos rendelete alapján visszaszerezhetik szlovák útlevelüket &ndash; jelentette ki csütörtökön Lucia Žitňanská, a Híd parlamenti képviselője. Szerinte az embereket kiszolgáltatták a hivatalnokok kénye-kedvének.</p>

Múlt vasárnaptól igényelhetik vissza az elveszített szlovák állampolgárságot azok, akik úgy vették fel a másik ország állampolgárságát, hogy volt állandó lakhelyük az adott országban. A feltétel a visszaigénylésnél is fontos. A megyeszékhelyek járási hivatalaiban és a szlovák konzulátusokon igényelhető vissza az állampolgárság, az igénylőnek viszont rendelkeznie kell állandó lakhellyel az adott másik országban. A négy és fél évvel ezelőtt bevezetett Fico-féle ellentörvény hatályba lépése óta 970-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük elenyésző számban vannak azok, akik magyar állampolgársághoz jutottak.

„Abszurd, hogy továbbra is hatályos egy törvény, mely alapján automatikusan elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik országét, ugyanakkor hatályos az a rendelet is, mely alapján visszaigényelhetik az állampolgárságot. S vagy visszakapják, vagy nem. Ez beteges” – mondta Žitňanská. A tárca rendeletében ugyanis az áll, hogy az állampolgárság visszaadható, nem pedig az, hogy az állam köteles visszaadni.

Újra próbálkoznak

Gál Gábor Híd-képviselő szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha a kormány módosítaná az állampolgársági törvényt. „Jelenleg, aki elveszíti az állampolgárságát, az bemegy egy irodába, s ott bejelenti, mert a törvény szerint köteles ezt megtenni. Ott elveszik állampolgárságát, de ő ugyanabban a pillanatban ugyanott visszaigényelheti azt” – mondta Gál. A Híd ismét kezdeményezi az állampolgársági törvény módosítását, a párt korábbi próbálkozásai mindeddig nem voltak sikeresek a parlamentben.

A rendelet csak utat mutat

Ugyancsak az állampolgárság visszaadásában kivételt adó rendelet miatt interpellálta csütörtökön a parlamentben Robert Kaliňák belügyminisztert Pfundtner Edit független képviselő. A tárcavezető szerinte a rendelettel az állampolgársági törvényt is módosította, s ezt elfogadhatatlannak tartja. „Egy kivételt határozott meg a szlovák állampolgárság megszerzésére, mindezt egy belső rendelet alapján. Az állampolgárságot nem lehet rendelettel szabályozni” – mondta Pfundtner.

Kaliňák válaszában leszögezte, hogy a rendelet nem bővítette a szlovák állampolgárság megadásának feltételeit, csupán útmutatót ad az állampolgárság kiadására. Megismételte, hogy már elkészítette az állampolgársági törvény módosítását, de nem akart várni elfogadására, így tavaly év végén kidolgozta a szóban forgó rendeletet, amely idén februárban lépett hatályba. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?