Világi: Nem értem, hova akar eljutni az MKP

Pozsonyi Magyar Szakkollégium (Csanda Tamás felvétele)
Pozsony |

Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója bírálta az MKP-platform politizálását, úgy véli Gyimesi György csak szétfeszítené a Szövetséget, Forró Krisztián pártelnök pedig még nem érett meg a feladatra, hogy összetartsa a pártot.

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium szervezésében valósult meg egy beszélgetés Világi Oszkárral, ahol többek között az aktuális politikai helyzetről is szó esett. Arra kérdésére, hogyan látja a szlovákiai magyar politika jelenlegi helyzetét, illetve az MKP-platform politizálását, Világi azt felelte, nem érti hova akar eljutni az MKP az aktuális cselekedeteivel. Elmondása szerint, a három párt egyesülése nem volt egy egyszerű folyamat, de úgy tűnik, hogy a Szövetség képviselői nem értették meg, hogy a tét a magyar egység megteremtése. Meggyőződése, ha a párt „normális munkát” végezne, valószínűleg elérné a 7%-ot vagy akár többet is, ehhez azonban meg kellene szüntetni a platformok közötti huzavonát.

„Én azt látom, hogy amit az MKP csinál az olyan, mint amikor egy féltékeny kisgyereknek ott van a sok játéka a játékszobájában és most beültek mellé még ketten, akik az ő játékaival akarnak játszani és elveszik a kis lovacskáját, miközben ezek a gyerekek azért lettek behívva a szobába, hogy együtt játszanak és nem azért, hogy kiutálják egymást. Az MKP most ez a gyerek, aki úgy érzi, hogy minden játék az övé volt, amit most elvettek tőle”

– mondta Világi.

Elárulta, mivel hosszú évekig volt MKP-tag, úgy véli, érti a platformmal szimpatizálók alapgondolkodását. Szerinte vidéken, a falukban, a helyi önkormányzatokban mind azt akarják, hogy a platformok együttműködjenek, ám az MKP vezetésben vannak olyan egyének, akik pusztán saját érdekből cselekednek. Egy olyan érdekből, amit nem ért vagy legalábbis nem akar elhinni.

„Valaki emiatt a saját érdek miatt képes a nemzetét elárulni, vagy feladni, mert valaki megfenyegette őt, vagy kihasználja őt”

– mondta a Slovnaft vezérigazgatója.

Világi szerint az ellentétek azzal is fokozódnak, hogy a másik két platform sem tisztázza pontosan, hova akarnak eljutni, mik a céljaik, így inkább csak fát raknak a tűzre a nézeteltérések kiélesedésekor. Bírálta a párt vezetésének felépítését is; Világi szerint egy 18 tagból álló elnökség nem tud effektíven döntéseket hozni. Úgy gondolja, a jó működéshez egy 5 tagú vezetés kell.

Forró Krisztiánról, a Szövetség elnökéről azt nyilatkozta, kívülállóként úgy látja, még nem nőtt fel eléggé a pártvezetés feladatához. Véleménye szerint vényegében a véletlen folytán lett az MKP elnöke, miután senki nem vállalta a feladatot, majd a pártok egyesülésekor megkapta az egységpárt vezetői pozícióját. Világi úgy véli, Forró feladata az integrálás lenne, nem pedig a széthúzás. Azt sem érti, hogy a sikeres megyei választások után miért volt szükséges a platformrendszer felszámolásának ötlete, ami pusztán széthúzást eredményezett a párton belül. Most, hogy a platformok eltörlésének kérdése lezárult, jött Gyimesi György, akiről Világi szerint nem szabad elfelejteni, hogy Igor Matovič (OĽaNO) katonája volt, képviselői tevékenysége során pedig nem tett túl sokat a magyarságért. A Slovnaft vezérigazgatója nem érti, hogy az MKP-soknak mi a céljuk Gyimesivel, mivel nem látja, hogy akkora népszerűségnek örvendene, hogy elég szavazatot hozzon a párt számára. Világi úgy véli, ahhoz, hogy a szlovákiai magyar politika jövőjét pozitívan szemlélhesse, sok dolognak kellene megváltoznia, ezeket a változásokat pedig a mai események fényében nehéz kivitelezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?