Veszélyben a szlovák alkotmányosság az SaS szerint

Pozsony |

<p>A&nbsp;SaS szerint a szlovák alkotmányt nem ünnepelni kell, hanem védelmezni, az alkotmány napjának ünnepét pedig megszüntetnék.</p>

A szlovák alkotmányosság a legnehezebb időszakát éli meg a novemberi események óta – nyilatkozta Alojz Baránik, az SaS parlamenti képviselője.

„A független média elleni támadások, az ellenzék szisztematikus kiszorítása az ellenőrző pozíciókból, a polgárok jogos kérelmeinek ignorálása, az alkotmányellenes törvények elfogadása terítéken voltak és lesznek“ – mondta Baránik Fico két kormányáról.

Az SaS közleménye szerint Robert Fico kormányai Ivan Gašparovič volt köztársasági elnök segítségével olyan tendenciákat erősítettek meg az alkotmánybíróságon, melyek nem kedvezne az alkotmányosság védelmének. Ennek eredménye az is, hogy az alkotmánybíróságból bírák hiányoznak, és egyelőre nem látni, mikor választanak újakat.

Baránik szerint egyedül Andrej Kiska érdeme, hogy a Smer nincs teljes fölényben, mert a jelenlegi köztársasági elnök sorban visszadobja a Smer jelöléseit.

A képviselő szerint a szlovák alkotmányosság jelenleg leginkább egy harcmezőre emlékeztet, ezért bizarrnak tartja, hogy létezik egy alkotmány napja nevű ünnep. Az SaS szerint ezt meg kellene szüntetni, a szabadság győzelmét pedig vagy november 17-én, vagy október 28-án kellene ünnepelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?