Az új Covid-automata az előzetes tervek szerint ötszínű lesz. Az országos helyett a regionális intézkedésekre kerülne a hangsúly. Döntő tényező lenne az is, hogy az adott járásban milyen mértékű a rizikócsoportok átoltottsága. Az új automatára vonatkozó javaslatot kedden kora este fogja megvitatni a kormány.
Változik a Covid-automata – nem lesz több országos szintű lezárás?
„A lényeg az, hogy figyelembe fogjuk venni az átoltottság mértékét, és nem fogunk országos intézkedéseket bevezetni. Tekintve elsősorban az 50 évnél idősebbek rizikócsoportjának jelenlegi átoltottsági szintjét, úgy vélem, lesznek olyan járások Szlovákiában, amelyek már végig zöldek maradnak” – mondta Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter. Az üzletek, szolgáltató egységek fenntartói maguk dönthetnék el, hogy csak az oltottakat, a negatív teszttel rendelkezőket, illetve a Covid-19 betegségen átesetteket engedik-e be, vagy másokat is. A miniszter kilátásba helyezett egy olyan alkalmazást is, amellyel a szolgáltatók biztonságosan ellenőrizhetnék a Covid-igazolványokat.
Az új Covid-automata értelmében öt riasztási fokozatot különböztetnének meg: zöld (megfigyelés), narancssárga (éberség), piros (elsőfokú fenyegetettség), bordó (másodfokú fenyegetettség), fekete (harmadfokú fenyegetettség). Az adott járás besorolásakor figyelembe vennék azt is, hogy az 50 évnél idősebb lakosok mekkora hányadát oltották már be az adott régióban. A jövőben nem a kórházi páciensek száma vagy a reprodukciós szám lenne a döntő a korlátozások bevezetésekor, hanem hogy milyen mértékben védett az adott régió lakossága. Emellett figyelni fogják az új esetek hétnapos incidenciáját, valamint a tesztpozitivitás alakulását is.
A Denník N információi szerint azok a régiók, amelyben legalább 65 százalék az 50 évnél idősebbek beoltottsági aránya, enyhébb intézkedések lesznek érvényben. Az egyes szolgáltatások látogatásakor ugyancsak enyhébb szabályok vonatkoznak majd azokra, akik megkapták a koronavírus elleni oltást, így például az éttermek a bordó fázisban is fogadhatnak majd oltott vendégeket a belterükben.
A javaslat szerint az iskolákat nem zárnák be, és nem is számítana, hogy az adott diák szülei megkapták-e az oltást, mindenkire azonos szabályok vonatkoznának. Az oktatást csak a főiskolákon korlátoznák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.