Újult erővel fertőz az influenza – ekkor tetőzhet a járvány!

influenza k

Szó szerint tombol az influenzajárvány Szlovákiában.

Életkortól függetlenül eddig rengetegen fertőződtek meg az elmúlt hetekben, ami nem véletlen, hiszen az időjárás, illetve az alacsony átoltottság jelentős mértékben hozzájárul a kórokozó terjedéséhez.

Több tucat iskolában igazgatói szünetet rendeltek el a járvány miatt, és vannak olyan kórházak, ahol ugyanezen okokból kifolyólag tilos a bent lévő betegek látogatása.

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közölte, a hatodik naptári héten csaknem 70 ezer légúti megbetegedést regisztráltak, ebből 13 368-an bizonyítottan influenzásak voltak. Jó hír, hogy az előző héthez képest a fertőzöttségi arány 9,7%-kal csökkent – tették hozzá.

Ján Mikas volt országos tiszti főorvos elmondta, a rendelkezésre álló adatokból kiindulva előreláthatólag a kilencedik naptári hét környékén, tehát legkésőbb március 3. tájékán tetőzhet a járvány, ezután némi enyhülés várható.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?