Újabb álhírek terjengenek: Az Alkotmánybíróság NEM törölte el a maszkviselést, karantént vagy az OP-rezsimet!

egész

A pluska.sk közölte, hogy az interneten terjed az az álhír, miszerint az Alkotmánybíróság eltörölte a maszkviselésre, karanténra, Covid-igazolványra és OP-rezsimre vonatkozó szabályokat. Az egészségügyi minisztériumnak is be kellett avatkoznia.

Villámgyorsan terjedni kezdett az a „cikk”, amelynek szerzői azt állítják, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte a Közegészségügyi Hivatal által hozott járványügyi intézkedéseket, valamint arra ösztönzik az olvasókat, hogy jelentsék fel a rendőröket, üzleteseket vagy tanárokat, akik felszólítanak a szabályok betartására.

A helyzet annyira elfajult, hogy az egészségügyi minisztériumnak is reagálnia kellett: "A maszkok, a karantén, a Covid-igazolványok és az OTP/OP-rezsim továbbra is érvényben marad, semmilyen szenzáció nem történt. Az Alkotmánybíróság semmilyen döntéssel sem törölte el ezeket a szabályokat" – írták a hivatalos Facebook-oldalukon.

A minisztérium kifejtette, hogy a közösségi oldalakon terjedő cikk alapját egy egy hónappal ezelőtti határozatban kell keresni, mikor az Alkotmánybíróság eltörölte a hatóságok azon jogkörét, hogy a lakhelyen kívül elrendelhessék a karantént. "Az Alkotmánybíróság határozatában a közegészségügy védelméről szóló törvénynek csak egyes részeit nyilvánította alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság által jelzett hibák egy részét már kijavították a törvény módosításával" - kommentálta a minisztérium.

Fotók az álhírről a galériában!

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?