Továbbra is élen a Hlas, a Szövetség jócskán a küszöb alatt

Pellegrini
Pozsony |

Ha ezen a hétvégén tartanák a parlamenti választást, a Peter Pellegrini vezette Hlas végezne az élen – derült ki az AKO közvélemény-kutató ügynökség legújabb felméréséből. Összesen nyolc párt jutna be a parlamentbe, a Szövetség nincs köztük.

Pellegriniék már hónapok óta vezetik a közvélemény-kutatásokat, az előnyük magabiztosnak tűnik: a támogatottságuk a márciusi felmérés alapján eléri a 18 százalékot. Az előző hónaphoz képest ez 0,5 százalékpontos növekedést jelent.

A második és a harmadik helyen szoros a helyzet, az SaS és a Smer támogatottsága között nincs nagy különbség. Ezúttal Sulíkék kerültek előrébb, a friss kutatás alapján a szavazatok 14,7 százalékát szereznék meg, míg Ficóék a voksok 14 százalékát zsebelnék be. Az előző hónapban viszont még fordított volt az állás, akkor a Smer állt a második, az SaS pedig a harmadik helyen. Az előbbi 0,5 százalékpontot rontott, utóbbi pedig ugyanennyivel erősödött.

Ennél jelentősebb erősödés figyelhető meg az OĽaNO esetében: Matovič pártja a februári kutatásban 8 százalékot ért el, a márciusiban viszont már 9,4-et. Utánuk következik a parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia 8,9 százalékos támogatottsággal, majd a KDH 7,4 százalékkal. A parlamentbe jutna még a Sme rodina (6,2 százalék), valamint a szélsőjobboldali Republika (5,7 százalék). Az utóbbinak a februári felméréshez képest 1,2 százalékponttal csökkent a preferenciája, viszont még így is megugraná a parlamenti küszöböt.

Ugyanez nem mondható el az SNS-ről, amely a szavazatok 3,9 százalékát szerezné meg. A parlamenten kívül ragadna a Szövetség is: a támogatottsága 3 százalékon áll, az előző kutatáshoz képest ez 1,1 százalékpontos zuhanást jelent.

Érdekesség, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül kettő is kiszorulna a törvényhozásból: a Za ľudí 2,6, a Kotleba-féle ĽSNS pedig 1,8 százalékon áll. További érdekesség, hogy a Magyar Fórumnak az előző felmérés során még 0,3 százalékos támogatottságot mértek, most viszont már 2,3 százalékosat.

Ami a mandátumok számát illeti, a Za ľudí kiszorulásával a jelenlegi koalíciós pártoknak nem lenne elegendő képviselőjük ahhoz, hogy kormányt alakítsanak. Az SaS, az OĽaNO és a Sme rodina együtt 55 mandátummal rendelkezne, vagyis ahhoz, hogy hatalomra kerülhessenek, szükség lenne a Progresszív Szlovákiára és a KDH-ra is. Az ellenzéki pártok sem lennének könnyű helyzetben: a Hlas a Smerrel együtt is csak 57 mandátumot szerezne. A Republikával kiegészülve is csak 67 képviselőjük lenne. Robert Fico korábban azt nyilatkozta, elfogadhatónak tartja a Milan Uhrík-féle szélsőjobboldali pártot, Pellegrini viszont elhatárolódott tőlük.

A felmérést 1000 fő bevonásával készítették március 8. és 11. között, a JOJ televízió Na hrane című politikai vitaműsora számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?