Tovább drágul az alkohol

pálinka k

Közeleg a húsvét, amikor a szokásosnál jóval több alkohol fogy. Idén azonban ehhez is drágábban juthatunk hozzá, az alkoholtartalmú italok ára csak az elmúlt egy évben 11%-kal nőtt, a drágulásra most azonban az állam is rátesz egy lapáttal.

A többi élelmiszeripari termékhez hasonlóan az elmúlt egy évben az alkoholtartalmú italokat sem kerülte el az infl áció. „Ezek manapság nagyjából 11 százalékkal kerülnek többe az egy évvel korábbinál. A legnagyobb drágulást a sör esetében mértük, amelynek az ára csaknem 17 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Több mint 8 százalékkal drágultak azonban a borok és csaknem 7 százalékkal a tömény szeszes italok is” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

Akik azonban arra számítottak, hogy az elkövetkező időszakban már lassulhat az alkoholtartalmú italok árvágtája, azoknak keserű csalódásban lehet részük, amiről ezúttal az állam gondoskodott. „Az alkoholtartalmú italok jövedéki adójáról szóló törvény módosítása alapján az alkohol jövedéki adója április 1-jétől újra nőtt. Míg eddig egy hektoliter 100 százalékos alkohol után 1080 euró jövedéki adót kellett fi zetni, április elsejétől ez 30 százalékkal, 1404 euróra nőtt” – mondta el lapunknak Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője, aki szerint az ezzel kapcsolatos részleteket a honlapjukon is közzétették.

Az adóhivatalok adatai szerint az alkohol jövedéki adójából tavaly csaknem 236 millió euró folyt be az államkasszába, a jövedéki adó újabb növelése miatt azonban sokan úgy dönthetnek, hogy eltitkolják az ezzel kapcsolatos jövedelmüket, az állam bevételei így alacsonyabbak lehetnek a vártnál. „Az adóhivatalok tisztában vannak azzal, hogy az adóemelések miatt tovább nőhet az illegális szeszfőzés és alkoholárusítás Szlovákiában, épp ezért intenzív ellenőrzéseket tervezünk. Amennyiben bűncselekmény gyanúja merül fel, ezt a központi adó- és vámhivatal bűnügyi nyomozó osztályához továbbítják. Ez utóbbi, a vámhatóságokhoz hasonlóan, saját hatáskörén belül operatív és nyomozati tevékenységet is folytat” – tette hozzá Rybanská.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?