Tovább drágul a mohi atomerőmű bővítése

Pozsony |

<p>A Szlovák Villamos Művek (SE) pénteki rendkívüli közgyűlésén elfogadott 830 millió eurós pluszkiadást a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építésére az SE teljes egészében saját forrásaiból és hitelekből fedezi &ndash; nyilatkozta Luca D&#39;Agnese, a Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója.</p>

Pavol Pavlis gazdasági miniszter szerint a közgyűlésen ezzel párhuzamosan elfogadtak egy 14 pontos akciótervet is az építkezés felgyorsítására, ami ráadásul nagyobb beleszólást biztosít az államnak. A 3. blokk azonban így is csak 2016 novemberére, a 4. blokk pedig 2017-re épülhet fel, miközben az eredeti tervek szerint 2012-ben, illetve 2013-ban kellett volna átadni őket. Az energiatársaság említett blokkok építéséért felelős vezetője, Giancarlo Aquilanti szerint a 3. blokk már 80, a 4., pedig nagyjából 60%-ra kész. A társaság a késést az előkészületi munkálatok elhúzódásával és a biztonsági előírások szigorodásával magyarázza. A mohi atomerőmű befejezése számít egyébként az egyik legkényesebb pontnak a Szlovák Villamos Művek olasz Enel által birtokolt 66 százalékos részvénycsomagjának az eladásánál is. Az Enel e héten jelentette be, hogy meghosszabbítja a részvénycsomag értékesítésére kiírt versenypályázat jelentkezési határidejét: a részvénycsomag iránt érdeklődők eredetileg e hónap végig jelentkezhettek volna, ezt azonban most a jövő év elejére tolták ki. Az Enel nem hajlandó elárulni, hogy eddig hány cég érdeklődött a Szlovák Villamos Művek iránt, azt viszont megerősítette, hogy a jelentkezők között van a cseh ČEZ, valamint a Mol-csoportba tartozó pozsonyi Slovnaft és a Magyar Villamos Művek által alkotott páros is. Szlovákiai sajtóértesülések szerint az MVM és a Mol mögött az orosz Roszatom állhat, amely ezt a kerülőutat választotta a közép-európai terjeszkedéséhez, miután az olaszok állítólag nem voltak hajlandóak tárgyalni velük. Világi Oszkár, a pozsonyi Slovnaft vezérigazgatója ezt a sajtónak nyilatkozva határozottan cáfolta: elmondása szerint az ötlet a pozsonyi cég menedzsmentjében merült fel, ezután tárgyaltak az MVM vezetőivel, akik támogatták elképzeléseiket. Karel Hirman energetikai szakértő szerint azonban a közös pozsonyi és budapesti vételi szándékot csak lebegtetik, mert valójában a mohi atomerőmű jelenlegi állapotáról szeretnének információkhoz jutni, amelyeket a magyarországi Pakson hasznosítanának. Ezt jelezheti Világi Oszkárnak az a nyilatkozata is, miszerint a vételi ár meghatározása előtt szeretnének a dél-szlovákiai létesítményben műszaki felmérést végezni – állítja Hirman. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?