Történelmi nevét használná Gúta és Pered

Pozsony |

<p>Két szlovákiai település magyar nevének visszaállításáról is döntés születik az előrehozott parlamenti választások napján: szombaton Gútán (Kolárovo) és Pereden (Tešedíkovo) népszavazást is tartanak annak érdekében, hogy a két település ismét történelmi nevét viselhesse.</p>

A két dél-szlovákiai település nevét 1948-ban az akkori állami közigazgatás változtatta meg. Ebben az időszakban több mint hétszáz más, magyar és német nevű település is új hivatalos megnevezést kapott. Köztük Pereddel és Gútával együtt mintegy 20 olyan is volt, amely szlovák történelmi személyiségekről lett elnevezve.
"Ezek a települések - néhány kivétellel - államnyelven mindmáig ezt a megnevezést kénytelenek használni" - mondta el az MTI-nek a Fórum Intézet munkatársa, Orosz Örs. Hozzátette: a néhány kivétel azokra a községekre vonatkozik, amelyeknek, népszavazás útján vagy más módon már sikerült elérniük az eredeti név használatának visszaállítását.
Pereden, amelynek neve több mint 700 éves, a visszanevezés kérdése már korábban is szóba került. A népszavazás kiírásáról azonban csak a most januári testületi ülésén döntött a csaknem 80 százalékában magyarok lakta község önkormányzata.
"Beszéltem szlovákokkal is, és köztük is akad, aki eddig is a Pered nevet használta" - mondta el az MTI-nek Pered polgármestere, Borsányi Gyula. Hozzátette: bízik benne, hogy a népszavazás pozitív eredményt hoz, bár a szlovák ajkú lakosság nagy része, vélhetően mégis a Tešedíkovo kifejezés mellett voksol majd.
Gútán már nem a most szombati lesz az első népszavazás ebben a témában. Amikor 1992-ben először voksolhatott a több mint 10 ezer lakosú város a visszanevezésről, a Gúta megnevezés elsöprő többségű szavazatot kapott.
"Ezen a népszavazáson az arra jogosult polgárok 62 százaléka vett részt és 97 százalékuk a Gúta név mellett voksolt" - mondta el az MTI-nek  Horváth Árpád, Gúta polgármestere. Hozzátette: a népszavazás eredményeit az akkori kormány még csak válaszra sem méltatta. Horváth Árpád ennek ellenére reméli, hogy ezúttal már sikerül visszaadni a történelmi nevét a városnak. Rámutatott: a város lakosságának több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, az ő szavazataik így többé-kevésbé biztosak, a helyi szlovákság azonban javarészt a Kolárovo megnevezést támogatja. Gúta polgármestere szerint bárhogyan alakuljon is a népszavazás, a végső döntést mindenképpen a kormány hozza majd meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?