Tiltakoznak a méhészek

Pozsony |

A szlovákiai méhészeteket is rengeteg veszély fenyegeti. A mezőgazdasági termelők, méhészek és cukorgyártók szakmai szervezetei ezért pénteken egy közös memorandumban kötelezték el magukat a hazai méhészet megmentésére.

„Ma már a gazdák sem tiltakoznak a mezőgazdasági termelés kizöldítése, a környezetbarát technológiák bevezetése ellen” – nyilatkozta Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. Az agráripari szakemberek szerint nem folytatható a termelékenység fokozásának a hajszolása, ami veszélyes növényvédő szerek és más olyan vegyi anyagok használatán alapul, amelyek fenyegetik a haszonnövényeket és a beporzókat is. A memorandum aláírói ezért elkötelezték magukat a fenntartható mezőgazdasági megoldások mellett, ezzel védelmet nyújtva a méheknek. A szakemberek szerint azonban a mezőgazdasági termelőknek is érdeke, hogy a hazai méhállományt minél kevesebb kár érje, hiszen a haszonnövények több mint 75 százalékának függ a termésátlaga vagy minősége valamilyen mértékben a beporzók tevékenységétől.

„A szlovákiai méhészeknek mindemellett továbbra is rengeteg gondot okoz a bizonytalan eredetű külföldi méz tömeges behozatala” – nyilatkozta Milan Rusnák, a Szlovákiai Méhészek Szövetségének (SZV) az elnöke, aki szerint az országban jelenleg több mint 19 ezer méhészt regisztrálnak, 305 ezernél is több méhcsaláddal. A memorandum aláírói az illetékes minisztériumokat is felszólították arra, hogy a lehetőségeikhez mérten tegyenek meg mindent a hazai méz és méhészet védelme érdekében. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter ezzel kapcsolatban épp az elmúlt napokban jelentette be: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szlovákiai piacra egészséges, eredeti hazai méz kerüljön, ne pedig a külföldről behozott gyenge minőségű termékek. A kormány nemrég fogadta el a méhészettel kapcsolatos legújabb intézkedéscsomagot, ennek értelmében pedig az elkövetkező években anyagi támogatásban részesülnek a szlovákiai méhészek az uniós alapokból és az állami költségvetésből is.

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?