Találkozót kértek az orvosok a miniszterelnöktől

Peter Visolajský

A Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) a memorandummal kapcsolatban találkozót kért Robert Fico (Smer) kormányfőtől.

A szakszervezet elnöke, Peter Visolajský elmondta, a kormányhivatal egyelőre nem válaszolt a kérdéseire, illetve arra, hogy sor kerül-e majd a megbeszélésekre.

Visolajský hozzátette, a memorandummal kapcsolatban Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszterrel is tárgyaltak.

Több olyan témát is megvitattunk, amelyeket teljesíteni szükséges. Elmagyaráztuk neki a követelményeinket, a mögöttük álló okokat, valamint azt, hogy milyen előnyökkel jár majd ez az egészségügyi rendszer számára

– közölte.

Az egészségügyi tárca a TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Dolinková tavaly novemberben már találkozott az orvosszakszervezet képviselőivel. Visolajský elmondta, most egy újabb megbeszélésre került sor, amelyen megkérdezte, hogyan halad a memorandum pontjainak megvalósítása.

A tárcavezető bejelentette, hogy a további tárgyalásokról és az egyes javaslatokról először a LOZ-t fogja tájékoztatni, később hozza majd nyilvánosságra a részleteket.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?