Szlovákiában is egyre többen aggódnak a klímaválság miatt

klíma
Pozsony |

Szlovákiában ma már a lakosság is jóval környezettudatosabb, mint korábban – állítja Lucia Szabová környezetvédő aktivista, aki jelenleg a znepokojene.sk portálon elérhető Nyugtalan anyák (Znepokojené matky) civil kezdeményezésen keresztül próbálja meg felhívni a figyelmet a klímaváltozás problémájára.

„Hogy változik a lakosság hozzáállása, azt a Szlovák klíma 2022 című felmérés is alátámasztja, amely szerint a médiában is nagyobb teret kapnak a környezetvédelmi témák” – nyilatkozta Lucia Szabová. Az általa említett felmérés kimutatta, hogy a lakosság több mint háromnegyede tisztában van azzal, hogy az éghajlatváltozás már javában zajlik. A kétharmaduk már azt is felismerte, hogy ez kihat a mindennapi életükre.

„A tudatosság tehát jelen van, az emberek azonban nem tudják, mit tehetnének, a tudatosságot még nem váltottuk tettekre. Egy olyan széleskörű és összetett kérdésben, mint az éghajlatváltozás, ez azonban teljesen érthető. Az emberek összezavarodtak a megoldásokkal kapcsolatban, és nem tudják, mit kellene tenniük”

– figyelmeztet Szabová. Szerinte nehéz felismerni, hogy a jövőben több apró változásra lesz szükség, egyetlen „csodás technológia” ugyanis nem fog megmenteni minket. Úgy tűnik azonban, hogy az emberek többsége mégis inkább valamiféle csodás megoldásban bízik, amint ahhoz a moziban és tévében látható akciófilmekben hozzászokott.

Globális válság

A környezetvédelmi aktivista úgy gondolja, hogy a lakosság nagyobb érdeklődése a zöld témák iránt teljesen természetes reakció az őket körülvevő környezet folyamatos romlására. „Ez a tendencia pozitívnak tűnhet. A globális és helyi mutatók alapján azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy a lakosság aktivizálódása ellenére a környezet minősége tovább romlik. Valójában egy globális környezeti válságot élünk át, és erre még nem vagyunk képesek megfelelően reagálni. Így, bár a környezetvédelmi tudatosság nő, ez még nem elegendő a romló mutatók, a légszennyezettség és a globális hőmérséklet növekedésének, valamint a biológiai sokféleség csökkenésének a megállításához” – mondta Szabová, aki szerint a szavakat tetteknek kellene követnie.

Fiatalos lendület

A jó hír, hogy Szlovákiában is több kezdeményezés született a közelmúltban.

„A fiatalok ugyan intenzívebben érdeklődnek az éghajlatváltozás iránt, ez azonban nem jelenti azt, hogy más korcsoportok kevésbé érzékelnék a problémát. Csak egyelőre kevésbé tudatosak”

– véli Szabová. Szerinte azonban ma már olyanok is csatlakoznak a környezetvédelmi aktivizmushoz, akikről évekkel ezelőtt ezt nem is gondolta volna, miközben a változás ma már a politikai pártok programjaiban is megfigyelhető. „Nem állunk azonban messze a valóságtól, ha úgy gondoljuk, hogy a politikusok még mindig nem reagálnak kellőképpen az éghajlatváltozásra. A többségük még mindig csak verbálisan küzd az éghajlatváltozás ellen, amit nem váltanak át valós tettekre. A legutóbbi választásokon az éghajlatváltozás ugyan már szóba került, a politikai pártok sok mindent megígértek, amiből azonban szinte semmit sem teljesítettek. Még azt sem tudták elérni, hogy a parlamentben megszavazzák a klímavészhelyzet kihirdetését” – mutatott rá Szabová, aki szerint az éghajlatvédelmi témákkal kapcsolatos pozitív elmozdulást főként az uniós tagságunknak köszönhetjük, Brüsszelben ugyanis erre jóval nagyobb figyelmet fordítanak. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?