Szlovákia újabb haditechnikát szállíthat Ukrajnának

Eduard Heger Olaf Scholz
Berlin |

Szlovákia újabb haditechnikát szállíthat Ukrajnának, Németország ezért cserébe modern légvédelmi rendszert biztosít az országnak, emellett megerősítené katonai jelenlétét is – tájékoztatott erről Olaf Scholz német kancellár és Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő közös sajtótájékoztatóján, Berlinben. 

Szlovákia Ukrajnának nyújtott újabb segítségéről jelenleg is folynak a tárgyalások a német féllel, a két kormányfő azonban egyelőre nem közölt bővebb információt.

„Németország meg akarja védeni a NATO-t, ezért igyekszik jelen lenni a keleti részén is” – jelentette ki Scholz.

A német kancellár elmondta, a Németországból Szlovákiába szállított Patriot légvédelmi rendszer egészen addig az ország rendelkezésére áll, amíg arra szükség van. Heger háláját fejezte ki Németországnak, amiért biztosítják Szlovákia védelmét.

Heger és Scholz emellett a cseppfolyósított gáz szállítására szolgáló új LNG-terminálok kiépítéséről is tárgyalt. Heger ezzel kapcsolatban megjegyezte, Szlovákia nem rendelkezik tengerparttal, ezért a gázszállításhoz más országokkal is együtt kell működnie. „Segíteni akarunk az olyan országoknak, amelyek nem rendelkeznek tengerrel, mint például Szlovákia is” – fűzte hozzá Scholz.

Egyetértettek abban, Szlovákia és Németország is támogatja Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozását.

A szlovák miniszterelnök Szlovákiába hívta a német kancellárt.

(mr, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?