Szlovákia S-300-as rakétavédelmi rendszere megérkezett Ukrajnába – számolt be erről elsőnként a TV Markíza. A hírt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő is megerősítette. A légvédelmi rendszer átszállítását szolgáló titkos művelet két napig tartott.
Szlovákia Ukrajnának ajándékozta S-300-as rakétavédelmi rendszerét
„Ez egy felelősségteljes döntés, amellyel Szlovákia, mint ország a békét, a szabadságot, az emberi jogok védelmét támogatja” – jelentette ki Heger a Facebook-oldalán közzétett videóban. Hozzátette: reméli, hogy a rakétavédelmi rendszer hozzájárul majd ahhoz, hogy minél több ártatlan ukrán élet menekülhessen meg Putyin agressziójától.
Heger a videóban továbbá arról is beszélt, hogy a rakétavédelmi rendszer Ukrajnának való ajándékozása nem jelenti azt, hogy Szlovákia belépett volna a háborúba. „A Szlovák Köztársaság védelme továbbra is biztosított, az elkövetkezendő napokban pedig a szövetségeink további rakétavédelmi rendszerrel erősítik meg védelmünket” – mondta.
Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter korábban többször is kijelentette, amíg nem oldják meg a légvédelmi eszköz pótlását, addig szó sem lehet arról, hogy Szlovákia megszabaduljon a rakétáktól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.