Szlovákia jegyzéket nyújtott át a belga hatóságoknak Jozef Chovanec ügyében

Jozef Chovanec

A Szlovák Köztársaság a brüsszeli hivatalos külképviseletén keresztül szóbeli jegyzéket adott át a belga hatóságoknak Jozef Chovanec ügyével összefüggésben, aki 2018 februárjában halt meg a belga rendőrök brutális beavatkozása következtében. Ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter.

„A jegyzékben felszólítjuk a felelős belga hatóságokat, hogy az egész ügyet késedelem nélkül, felelősségteljesen és alaposan vizsgálják ki” – közölte Korčok, aki megjegyezte, hogy Szlovákia kapcsolata a Belga Királysággal rendkívül jó, Belgiumban ráadásul sok szlovák él. „Ezért is sokkolták és töltötték el aggodalommal Szlovákiát, az ország vezetését és a civil társadalmat a média által közzétett felvételek” – hangsúlyozta a miniszter.

Korčok értékelte a belga rendőrség magas rangú tisztviselőjének lépését, aki a médiában megjelent információk után a távozása mellett döntött. A miniszter szerint ez arról tanúskodik, hogy a belga hatóságok tisztában vannak az ügy komolyságával. Korčok méltatta a belga médiát is, amiért közzétette, hogyan is történt valójában az eset.

Jozef Chovanec 2018 februárjában halt meg, miután összetűzésbe került a rendőrökkel Charleroi városában, a helyi repülőtéren. Az eredeti információk szerint a szlovák állampolgár áttörte a biztonsági korlátot, és jogosulatlanul felszállt az egyik repülőgépre. Ezt követően dulakodni kezdett a reptéri rendőrség tagjaival, akik végül elvezették őt, és őrizetbe vették. A korábbi hírek szerint Chovanec a cellában erőszakos önkárosításba kezdett.

Egy ipari kamera felvételei viszont arról tanúskodnak, hogy az illető egészségi problémáinak jelentkezése előtt máshogy történtek a dolgok. A felvételeken az látható, hogy az egyik beavatkozó rendőrnő karlendítéssel köszön öt kollégájának, akik Chovanec mellkasán térdelnek. A náci megnyilvánuláson nevető rendőrök 16 percen keresztül tartották mozdulatlan helyzetben az illetőt úgy, hogy a térdüket a mellkasához szorították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?