Szijjártó és Kollár együtt szidta a liberalizmust

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter (Fidesz) tegnap Pozsonyban járt, ahol az ún. Konzervatív csúcs nevű rendezvényen mondott beszédet.

A magyar külügyminiszter elmondta, szerinte az Európai Unió gyengül, ami azonban ellentétes a közép-európaiak akaratával. A magyar miniszter a gyengülés bizonyítékát például abban látja, hogy az EU részesedése a világ GDP-jében csökkent. Azzal együtt, hogy az EUban magasak a szociális kiadások, az előállt helyzet Szijjártó szerint fenntarthatósági kérdéseket vet fel. Majd a „liberális mainstreamet” bírálta, de nem pontosította, kire vagy mire gondol. Szerinte a közelebbről meg nem határozott „mainstream” nemzetés keresztényellenes, de elnyomó is egyben. Szijjártó egyben elhatárolódott a közös uniós adók kivetésétől, valamint a migrációtól. Szerinte az uniót a konzervatív fordulat erősíthetné meg.

„A liberális mainstream helyett egy konzervatív, az eredeti európai értékekhez ragaszkodó, demokratikus, keresztény értékekre alapozó, patrióta politikai kurzus jutna érvényre” – mondta a magyar miniszter arról, szerinte mi erősítené az uniót. A rendezvényt egyébként Boris Kollár, a Sme rodina vezetője, parlamenti házelnök nyitotta meg. Kollár arról beszélt, ellenzi a liberalizmust, az illegális migrációt és az ideológiai kolonizációt. A találkozón jelen volt Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO vezetője is, aki azonban Szijjártó üdvözlése után, egyéb programja miatt, távozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?