Szeptemberben 4110 ember halt meg, ez volt a legkevesebb haláleset 2022-ben

koporsó

Szeptemberben 4110 ember halt meg Szlovákiában, ami a legkevesebb haláleset 2022-ben. A leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri betegség volt – derül ki a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) által közzétett, a 2022 szeptemberi halálesetek számáról és okairól szóló előzetes adatokból.

Szeptemberben 0,4 százalékkal alacsonyabb volt az összhalálozás, mint a 2015 és 2019 közötti ötéves átlag. „Ez annak köszönhető, hogy ebben a hónapban kevesebb ember halálát okozta daganatos megbetegedés, ami az egyik leggyakoribb halálok. A járvány előtti adatokhoz képest a halálesetek szeptemberi 30 százalékos csökkenéséhez hozzájárult a Covid-19-járvány okozta halálesetek számának csökkenése is" – magyarázta Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója.

A leggyakoribb halálok a keringési rendszer megbetegedése volt (47 százalék), ezt követték a daganatos megbetegedések (24,5 százalék). A légzőrendszer megbetegedései (7,8 százalék), az emésztőrendszer betegsége (6,3 százalék) és a nem betegség miatt bekövetkezett halálesetek (3,9 százalék) is az első öt halálok között vannak. Szeptemberben 78 ember halálát okozta a Covid-19-betegség ez volt a nyolcadik leggyakoribb halálok.

A világjárvány előtti ötéves átlaghoz képest az ország három megyéjében, Zsolna, Pozsony és Trencsén megyében volt magasabb a halálozások száma. „Besztercebánya megyében volt a legjelentősebb a javulás" – mondta Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?