Šutaj Eštok: A miniszterelnök elleni merénylet a demokrácia elleni merénylet

Matúš Šutaj Eštok

A szlovák belügyminiszter a Facebook-oldalán tett közzé nyilatkozatot Robert Fico miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatban.

Matúš Šutaj Eštok  közölte, hogy „Szlovákia a demokrácia legrosszabb napját éli”. Hozzátette, hogy a „demokratikus szuverén köztársaság” 31 éves fennállása  alatt először fordult elő ilyen eset. 

„Számomra személy szerint szörnyű csalódás, hogy a legfejlettebb országok civilizált világához való tartozásra irányuló közös erőfeszítésünk egy pillanat alatt semmivé vált. És hatalmas figyelmeztetés az egész társadalom számára, hogy ha most nem állunk le, akkor tönkretesszük mindazt, ami nemzetként összeköt bennünket” - írta a belügyminiszter. 
Šutaj Eštok hozzátette, feladata mindent megtenni annak érdekében,  hogy a merényletet a lehető leggyorsabban alaposan kivizsgálják. 

„Ugyanakkor a biztonsági erők felelőssége, hogy biztosítsák az állam minden vezetőjének biztonságát. Közös feladatunk pedig az, hogy azonnal hagyjuk abba a politikai gyűlöletkeltést. Az érzelmek természetesen felkorbácsolódnak, de nagyon helytelen lenne ezt a veszélyes helyzetet tovább fokozni." - közölte, azzal, hogy a merényletet kollektíven kell elítélni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?