Súlyos helyzetben van a hazai idegenforgalom

ZCR
Pozsony |

A Covid-automata új, hétfőtől életbe lépett változata ellehetetleníti a vendéglátóipart – figyelmeztetett az Idegenforgalmi Szövetség (ZCR). Marek Harbuľák, a szervezet vezetője hangsúlyozta, a fekete járásokban továbbra is teljes lezárás vonatkozik a vendéglátóhelyekre.

Mától már 54 járás fekete fázisban van. Ezekben a régiókban a vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva, még a teljesen védettnek minősülő személyeket sem engedhetik be. Az éttermek csak elvitelre árulhatnak ételt és italt. Bár a múlt héten szóba került, hogy a fekete járásokban enyhítést kaptak az oltottak, de a kormány végül nem szavazta meg a módosítást, így a vendéglátóhelyek továbbra is zárva tartanak. 

Kapcsolódó cikkünk

Marek Harbuľák, a ZCR elnöke mai sajtótájékoztatóján kijelentette, az ismételt figyelmeztetéseik ellenére sem tett semmit a kormány, hogy a rendkívül nehéz helyzetbe került vendéglátóipart kihúzza a bajból. Elmondása szerint a szövetség tudomásul veszi, hogy a járványhelyzet súlyos, ezért nem is biztatnak senkit arra, hogy szembeszegüljön az aktuális előírásokkal. Ugyanakkor elvárják, hogy a vendéglátóhelyek megmentésére szánt anyagi támogatást minél előbb és minél hatékonyabban folyósítsa az állam. „Kritikus helyzetben vagyunk, nem várhatunk tovább” – fogalmazott a ZCR vezetője.

A hírt frissítjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?