Sulík után Budajt is leváltanák az ellenzéki képviselők

Budaj hétfőn egyeztetne az amnesztiákról
Pozsony |

A Republika politikusa, Miroslav Suja körüli független képviselők indítványt nyújtottak be Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter leváltására.

A parlamenten kívüli Republika párt elnökével, Milan Uhríkkal közösen tartott sajtótájékoztatón Suja elmondta, a Budaj visszahívására tartandó rendkívüli ülés kezdeményezésére irányuló indítványt összesen 31 ellenzéki képviselő írta alá.

Többek között azzal vádolják a tárcavezetőt, hogy megbukott a barnamedvék populációjának kordában tartásában és menedzselésében.

Budaj leváltásáról szóló javaslattal állunk elő. Szerintünk alkalmatlan, nem hozzá értő és ostoba, amit be is bizonyított, amikor azt mondta, hogy a medvék vegetáriánusok, ezzel rámutatva, hogy hiányosságai vannak az alapiskolás tananyagból

– mondta Uhrík, aki egyúttal rámutatott a medvékkel való találkozások számának növekedésére, valamint arra, hogy a vidéken élő emberek veszélyben vannak miattuk.

Suja hozzátette, véleményük szerint Budaj nemcsak a környezetvédelmi minisztérium vezetéseben vallott kudarcot.

Az eljárási szabályzat alapján Boris Kollár (Sme rodina) házelnöknek az indítvány benyújtásától számított hét napon belül össze kell hívnia az ülést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?