Sulík elcsábította Matovič képviselőjét, repedezik az OĽaNO frakciója

Richard Sulík azt mondta, akkor döntötte el, hogy szeretné Krúpát az SaS-ben látni, amikor az inflációs csomaggal kapcsolatos szavazáskor előre bejelentette, nem hajlandó támogatni a köztársasági elnök vétójának megtörését
Pozsony |

Juraj Krúpa nem sokáig maradt parlamenti frakció nélkül: egy nappal azután, hogy bejelentette távozását az OĽaNO-ból, máris belépett az SaS-be. Igor Matovič, az OĽaNO elnöke a bejelentés után árulásról beszélt, Eduard Heger miniszterelnök pedig az SaS hozzáállását bírálta.

Krúpa csütörtökön a közösségi oldalán számolt be arról, hogy elhagyja a párt frakcióját, amelynek a listáján 2020-ban bekerült a parlamentbe. Mint írta, szerinte az OĽaNO az utóbbi két évben megváltozott: egy olyan pártból, amely tolerálta a különféle véleményeket, mára egy ultrakonzervatív párt lett, amelyben neki, liberális politikusként már nincs maradása.

 

Éppen ezért is döntött úgy, hogy végül belép az SaS frakciójába.

Azzal szemben, amit az OĽaNO-ban hallottam az utóbbi két évben, én továbbra is úgy gondolom, hogy az SaS egy szakértőkből álló párt, amelynek egyértelmű az ideológiai beágyazottsága

jelentette ki a pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet Richard Sulíkkal, az SaS elnökével és Anna Zemanovával, a párt frakcióvezetőjével közösen tartott. Krúpa itt megismételte korábbi álláspontját: az utolsó csepp a pohárban számára az volt, amikor felmerült, hogy az SaS távozása esetén kisebbségi kormányzást folytathat a koalíció, és a javaslatokat a szélsőséges képviselők támogatásával fogják elfogadni a parlamentben.

 

Egyelőre nem lesz párttag

Sulík elmondta, az SaS Országos Tanácsa csütörtökön úgy határozott, hogy Krúpát választják meg a párt védelmi kérdésekért felelős csapatvezetőjének. Az SaS elnöke hangsúlyozta, pártjában még nem volt ilyen szakember, ezért különösen örül, hogy most ezen a téren is erősítettek. Krúpa már régebb óta foglalkozik a nemzetbiztonsággal, jelenleg ő a parlament védelmi bizottságának elnöke is. Hogy ezt a pozícióját a későbbiekben is megtartja-e, egyelőre nem árulta el.

„Én nem vagyok hozzáragasztva semmilyen székhez. Erről a témáról még tárgyalni fogunk az SaS frakcióján belül

jelentette ki a képviselő.

Továbbá azt is megerősítette, hogy egyelőre nem lesz a párt tagja, pusztán a parlamenti frakcióba lép be. Sulík kiemelte, nem sürgeti Krúpa párttagságát. Mint mondta, hosszú távú együttműködést szeretne folytatni a képviselővel, de hogy mikor lép be a pártba, azt Krúpára bízza.

Bírálatok sora

Igor Matovič pár perccel a bejelentés után a Facebook-oldalán tett közzé egy rejtélyes bejegyzést, amelyet minden bizonnyal Krúpának szánt, bár a képviselőt nem nevezte meg. A pénzügyminiszter szerint furcsa időket élünk.

Az árulás többet ér, mint a hűség. A pénz többet ér, mint a becsület... a maffia pedig mindent megtesz azért, hogy visszakerüljön a hatalomba

írta a közösségi oldalán.

Úgy folytatta, a nyári napok árnyékában csendben elindult az állam karakteréért folytatott harc.

„A fasisztákkal kapcsolatos ködösítésnek az a célja, hogy elterelje a figyelmet és nemes célok illúzióját keltse. Nem a fasiszták, a pénz a lényeg. Úgy, ahogy nekik mindig csak ez számított”

– üzente a korábbi kormányfő.

 

Eduard Heger szintén a Facebookon reagált:

„Az SaS mai sajtótájékoztatóját úgy értékelem, mint egy arra vonatkozó nyilvános bejelentést, hogy a párt készen áll egy új korrupcióellenes, reform- és Európa-párti kormány megbuktatására. Szerintem ez nem más, mint pártegoizmus”.

 

Sulík nem tágít

Krúpa bejelentésnek azért is van nagy súlya, mert a koalíciós válság kellős közepén érkezett, amelynek az alapját éppen az SaS és az OĽaNO konfliktusa alkotja. Sulíkék pár héttel ezelőtt egy ultimátummal álltak elő: csak akkor hajlandóak a kormányban maradni, ha annak Igor Matovič ősztől már nem lesz a tagja. Bár hivatalos döntés egyelőre nem hangzott el, de a sajtóban olyan pletykák terjengenek, hogy Matovič nem tervez lemondani. Ezt némileg Sulík is alátámasztotta, aki a pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott,

egy válság közepén vagyunk, amelynek a vége valószínűleg az lesz, hogy az SaS miniszterei elhagyják a kormányt.

Ennek ellenére a párt Országos Tanácsa létrehozott egy tárgyalócsoportot, amelynek az lesz a feladata, hogy a kormányban maradás részleteiről egyeztessen a koalíciós partnerekkel. A csapatban Sulíkon kívül még Branislav Gröhling oktatási miniszter és Mária Kolíková igazságügyi miniszter kapott helyet. Az SaS vezetője megjegyezte, az Országos Tanács egyöntetűen egyetértett abban, hogy Matovičnak mennie kell.

Matematika

Krúpa távozásával az OĽaNO frakciója – amely a 2020-as parlamenti választás után még 53 képviselőből állt – most 47 fősre szűkül. Ennek a kisebbségi kormányzás szempontjából is nagy jelentősége van, hiszen kérdéses, hogyan lenne képes a koalíció az SaS nélkül javaslatokat elfogadni a parlamentben. Ha csak a létező frakciókat nézzük, az OĽaNO-nak és a Sme rodinának összesen 64 szavazata van, az egyszerű többséghez pedig legalább 76 képviselőre van szükség. Speciális helyzetben van a Za ľudí frakciója, amely a párt kettészakadása után jogilag megszűnt létezni, viszont a 4 képviselőjük (akik jelenleg függetlenként vannak feltüntetve) fontos kérdésekben továbbra is a koalícióval szavaz. Nem ők az egyetlenek: az OĽaNO-ból távozott (vagy kitiltott) képviselők jelentős része is hajlandó támogatni a koalíciót, ide sorolhatjuk például Ján Mičovskýt, Romana Tabákot vagy Ján Krošlákot.

Kérdéses, hogy ősszel milyen erősítéseket tervez Boris Kollár, a Sme rodina vezetője, aki az utóbbi hetekben többször is arról beszélt, hogy pártja frakciója hamarosan újabb tagokkal bővülhet. Konkréten három nevet említett: Tabákot, Krošlákot, valamint Jozef Šimkót, aki 2020-ban az ĽSNS listáján került be a parlamentbe, majd nem sokkal később elhagyta a frakciójukat. Hivatalosan azonban még egyikük sem erősítette meg, hogy csatlakozna Kollárhoz.

Ez nem verseny

Az utóbbi napokban szó volt még Tomáš Taraba, Štefan Kuffa és Filip Kuffa belépéséről is, akik Šimkóhoz hasonlóan szintén Kotlebáék listáján kerültek a törvényhozásba, de ők tagadták ezeket a híreszteléseket. Taraba azt mondta, bizonyos javaslatok támogatásáról hajlandóak tárgyalni a Sme rodina vezetőjével, de a frakcióba való belépés nem jöhet szóba.

Kérdéses tehát, hogy mennyire lenne képes Kollár felduzzasztani a pártja frakcióját, különösen úgy, hogy közben egyre többen hagyják el az OĽaNO-t. Nem Krúpa az egyetlen, aki a párton belül a liberálisabb szárnyhoz tartozik. Sulík azonban azt mondta, egyelőre csak Krúpával tárgyalt a belépéséről, más OĽaNO-s képviselőket nem keresett meg. Továbbá megjegyezte, ezzel nem akart célzásokat tenni Boris Kollárnak arra vonatkozóan, hogy ki mennyire képes megerősíteni a saját frakcióját.

Semmiképpen sem akarok versenyezni vele, hogy ki gyűjt be több képviselőt

szögezte le a gazdasági miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?