ŠRVŠ: Az új kormánynak foglalkoznia kellene a fiatalok külföldre áramlásával

A csütörtöki hat próbálkozás közül egyszer sem sikerült megnyitni a rendkívüli parlamenti üléseket (TASR-felvétel)

A Szlovákiai Egyetemi Diákönkormányzatok Szövetségének (ŠRVŠ) képviselői felszólítják a következő kormányt, hogy biztosítsa a fiatalok külföldre való távozásának csökkentését, és ezt prioritásként kezelje. 

Szlovákia ugyanis az OECD országai közül a második helyen áll, ami a külföldre távozó fiatalok számát illeti. A TASR-t Júlia Kubalcová az ŠRVŠ nevében tájékoztatta. „Az ügyes fiatalok távozása komoly kihívást jelent, amely nemcsak az akadémiai szektorra, hanem a gazdaságunkra is jelentős hatással van" - hangsúlyozta Kubalcová. Szerinte a szakképzett középiskolai végzősök gyakran külföldön keresnek jobb lehetőségeket, ami Szlovákia szellemi tőkéjének és innovációs potenciáljának elvesztését jelenti.

Az ŠRVŠ  támogatta a fiatalok külföldre áramlásának mérséklését célzó dokumentumot, és figyelemmel kíséri annak elfogadását, a további lépések kidolgozását és azok végrehajtását. Elvárja, hogy a következő kormány a felsőoktatási intézmények és a közélet képviselőivel együttműködve kezelje a kérdést. Ódor Lajos miniszterelnök kedden (szeptember 12.) ismertette a Kormányhivatal kutatási és innovációs hatóságának elemzését. Az elemzés négy fő beavatkozási területet tárgyal a tehetségekkel kapcsolatban. Ódor hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükséges, hogy a tehetségek Szlovákiába vonzásának és megtartásának kérdése továbbra is miniszterelnöki ügy maradjon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?