Sokan elfelejtették a vagyonbevallást

<p>A köztisztviselők kötelező vagyonbevallását meglehetősen egyszerű elkészíteni, hiszen az előző évi bevételeiken kívül csak az ingó- és ingatlanvagyont kell benne feltüntetniük az érintetteknek. Sokaknak azonban így sem sikerül időben leadni, idén egy volt miniszter is így járt.</p>

A köztisztviselőknek a 2016-os évről szóló vagyonbevallásukat idén március 31-ig kellett leadniuk a parlamenti összeférhetetlenségi bizottságának, ám többen csak késve tettek eleget kötelességüknek. Köztük volt többek közt például Peter Pollák korábbi romaügyi kormánybiztos, az OĽaNO exképviselője, Ondrej Krajňák, a Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője, vagy épp Stanislav Špánik, az egészségügyi minisztérium államtitkára.

Martin Poliačik (SaS), az összeférhetetlenségi bizottság elnökének tájékoztatása szerint vannak olyanok is, akik egyáltalán nem adták le a vagyonbevallásukat. Ilyen például Vladislav Petráš volt smeres képviselő, Romana Kanovská, az oktatási tárca volt államtitkára, Igor Adamec korábbi kulturális államtitkár, illetve egy volt tárcavezető, Viliam Čislák, aki az egészségügyi tárcát irányította a 2016-os választások előtt. A parlamenti bizottság eljárást indított ellenük, meg kell magyarázniuk, miért nem teljesítették kötelességüket.

A köztisztviselők vagyonbevallásáról szóló törvény jelenlegi formájában nem túl szigorú és könnyen megkerülhető. Az érintetteknek a közfeladatukért járó bevételeikkel, más forrásból származó bevételeikkel, valamint ingó- és ingatlanvagyonukkal kell elszámolniuk, ám különösebb részletezés nélkül. A jogszabályt a korrupcióellenes civil szervezetek régóta bírálják: Zuzana Wienk, a Fair-play Szövetség vezetője lapunknak korábban azt mondta, a vagyonbevallások túl kevés információt tartalmaznak, s bár többször is konkrét elképzeléseket mutattak be arról, hogy kellene jelenlegi gyakorlatot módosítani, de nem volt visszhangja.

A vagyonbevallást szabályozó összeférhetetlenségi törvény azonban a közeljövőben megváltozhat: Andrej Danko (SNS) házelnök idén ősszel szeretné bemutatni a jogszabály szigorítását célzó javaslatot, melyet egy parlamenti bizottság dolgoz majd ki. (fm, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?