Šimko belügyminiszter távozását követeli az OĽaNO

Igor Matovič

Ivan Šimko távozását követeli az OĽaNO és barátok (OĽaNO a priatelia) mozgalom a belügyminiszter közösségi hálón tett kijelentése miatt, mely szerint a rendőrségnek politikai ellenőrzés alatt kell állnia. Erről Igor Matovič, a mozgalom elnöke és Roman Mikulec volt belügyminiszter beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

„Megengedhetetlen, hogy a politika ismét beleszóljon ezekbe a dolgokba, hogy valaki nyíltan arról beszéljen, nem, barátaim, nem lehet szabad kezet adni azoknak, akik fegyvert viselnek és bilincs van náluk, politikai ellenőrzés alá kell tartozniuk” – parafrazálta Šimko szavait Mikulec. A mozgalom már a múlt héten magyarázatot kért a belügyminisztertől a kijelentésére.

Šimko azzal válaszolt, számára érthetetlen az a politikai szlogen, hogy szabad kezet kell adni a rendőrségnek, és ez csak bizonyos vonatkozásokban lehet érvényes. „Ez érvényes a nyomozások lefolytatására. Ezzel kapcsolatban sosem voltak fenntartásaim, nem is lesznek, sosem avatkoztam be úgynevezett élő ügyekbe” – mondta a kormány szerdai ülése előtt Šimko. Hozzátette, senkinek sem lehet teljesen szabad kezet adni, a belügyminiszternek vagy a rendőrfőkapitánynak sem, őket is kötik a törvények és az alkotmány.

Šimko hozzátette, Zuzana Čaputová államfővel nem beszélt ebben az ügyben. Hamran István országos rendőrfőkapitány jövőjével kapcsolatban, aki szintén kifogásolta a kijelentést, Šimko azt mondta, Hamran dönti el, hogy marad-e a posztján, de ő „felkészül minden eshetőségre”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?