Šimečka: Törvénysértő miniszternek semmi keresnivalója a posztján

Michal Šimečka

Semmi keresnivalója a belügyminiszteri poszton olyan embernek, akiről független bíróság mondta ki, hogy törvényt sértett, ő pedig ezt követően megfenyegette a bíróságot – jelentette ki Matúš Šutaj Eštokkal (Hlas) kapcsolatban Michal Šimečka, a PS elnöke a belügyminiszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülés kezdetén.

„Két független bírósági döntés is kimondja, hogy a belügyminiszter jogsértő módon állított félre két rendőrségi tisztségviselőt, Kiššt és Mašint. A miniszter jól tudta, hogy mindkettejüknek védett bejelentői státusza van, ezért a Bejelentővédelmi Hivatalhoz kell fordulnia beleegyezésért” – jelentette ki Šimečka.

Szerinte Šutaj Eštok tudatosan sértett törvényt több alkalommal is, emellett amatőr módon és arrogánsan irányítja a minisztériumot. Hozzátette, minden miniszternek joga van személycseréket végrehajtani, de Šutaj Eštok ezt teljesen szakmaiatlanul, az előírásokat megsértve, és az elemi tisztességet mellőzve hajtja végre.

Úgy véli, a belügyminiszter csak a „bosszú eszköze” a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség olyan nyomozóival szemben, akik a Smer kormányainak botrányait vizsgálták, és a feladata Robert Fico (Smer) kormányfő kiszolgálása. „Szlovákiát olyan embereknek kell irányítaniuk, akik értenek ahhoz, amit csinálnak, az emberekért dolgoznak, nem pedig az urukat szolgálják ki” – zárta Šimečka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?