Šimečka: Pellegrinin a sor

sdds
Pozsony |

„Nyilvános ajánlatot kapott, hogy miniszterelnök legyen” – közölte Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) a Peter Pellegrinivel (Hlas) folytatott nem hivatalos koalíciós tárgyalásokról tájékoztatva.

A Facebook-oldalon közzétett keddi bejegyzésben Šimečka kiemeli, Pellegrini olyan ajánlatot kapott, melynek köszönhetően a jövőbeli kormányban a PS-szel egy szintre kerülne – a minisztériumok számát és erejét tekintve egyaránt.

Tolmácsoltuk azt is, hogy hajlandóak vagyunk tárgyalni a belügyminisztériumi poszt betöltéséről – például arról a forgatókönyvről, hogy a tisztséget egy más koalíciós párt, vagy a függetlenek személyiségek egyike tölti be, akivel kapcsolatban konszenzus születik a négyes koalícióban

– tette hozzá Šimečka. Hangsúlyozta, példátlan ajánlatról van szó, hiszen a Progresszív Szlovákia jobb választási eredményt ért el, és erősebb mandátummal rendelkezik. „Tudomásom szerint Robert Fico nem volt képes ilyen ajánlatot tenni” – jegyezte meg a kormányfői funkcióra utalva. 

Andrej Danko (SNS) hétfőn megerősítette, a Smer– Hlas –SNS felállásban Fico lehet a miniszterelnök, Pellegrinit pedig a házelnöki poszttal bízzák meg. „Jelenleg minden a Hlason a múlik” – mondta azzal, Pellegrini azt ígérte, reagál a progresszívek ajánlatára. Megjegyezte, a Hlas elnöke már pár napja tud az ajánlatról, bízik benne, hogy az eddigi megbeszélések őszinték voltak, és a rendelkezésre álló időt arra fogja felhasználni, hogy tárgyalásokat folytasson a négyes koalíció képviselőivel is.

Bejegyzésében kitér arra is, nagy áttörést értek el a KDH-val folytatott tárgyalásokon. „Szeretném még egyszer méltatni elnökségük egyértelmű döntését, mely szerint kizárják a Smert, és folytatják a tárgyalásokat a PS-szel és egyéb pártokkal az esetleges négypárti koalícióról” – írta, majd köszönetet mondott Milan Majerskýnak, a kereszténydemokrata párt elnökének. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?