Egy a közösségi hálón közzétett felhívásnak köszönhetően sikerült azonosítani két felnőttet és három gyereket, akik részt vettek a szombati, pozsonyi tüntetésen. A felnőtteket fiatalkorúak erkölcsi nevelésének veszélyeztetésével gyanúsítják – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón hétfőn.
A rendőrség egy, a tüntetésen készült videofelvételen látható két, megafonos férfi és három gyerek – egy fiú és két lány – azonosításához kérte a lakosság segítségét. „A további lépésekről tájékoztatni fogunk, amint a helyzet ezt lehetővé teszi” – áll a közleményben.
Szombaton ultrák tüntettek a kormányhivatal épülete előtt, Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő lemondását követelve. Tiltakoztak a járványellenes óvintézkedések ellen is. A tüntetők ellen felléptek a rendőrök, könnygázt és vízágyúkat is bevetettek. Néhány embert őrizetbe vettek, többen megsebesültek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.